Mellékes pöttöm vagy behemót, megbokrosodom, ha látok egyet. Átható illatától megvadulok, zabolázhatatlan késztetést érzek, hogy felhágjak a hátára, harapdáljam a fülét, dús sörényébe kapaszkodva ügetésre csábítsam. A kísértés leírhatatlan, a pórázon kívül semmi nem tarthat vissza, ám az utcánkban lakó pici pónit csendesen bámulom.
Szertelenül rajongok a lovakért, de Candy társaságában önmérsékletet tanúsítok… Korai odafurakodni, megzavarni az első lépéseit, hiszen csupán néhány napja csodálkozott rá a világra. Mamájára, a hajladozó fákra, szolid kifutójára, a távoli sziklákra, a szintezési ősjegyre… Nem árt senkinek. Legfőbb mulatsága, hogy vékony lábain nyargalászik, hempereg, rágja a füvet, és csillogó sötét szemeivel vizslatja a kíváncsiskodókat.
A villanypásztor fedezékéből mustrálgat engem is, óvatosan barátkozunk... Kicsit sem sürgetem, adok neki időt bőven... Séta közben utunk úgyis a karámja felé visz, ahol megállhatok, lecövekelhetek… Az erdő megvár, anya szólongathat, a csavargás ráér. Az árokparton ábrándozva felidézhetem, hogyan lobbant lángra szívemben a patások iránti vonzalom.
Emlékeimben lapozgatva arra jutottam, a különös történet a délceg fekete paripa megjelenésével kezdődött... Lassan két éve találkoztunk Sukorón, az Ördög-kő-hegy tövében, és lenyűgöző lényével teljesen elbűvölt. Döbbenetes méreteivel elképesztett, árnyékában igazán aprónak éreztem magam. Orrát fenn hordta, megszaglászni csak apa karjából tudtam, azóta mégis szeretem a hozzá hasonlókat.
Belekóstolhatott érdeklődésem féktelenségébe tavaly a nadapi majális szenvtelen vendége is… Bonbon kis növésű, alacsony, szürke, ellentéte elérhetetlen ideálomnak… Hagyták, hogy a nyergébe szálljak, fogaimmal csimpaszkodjak a szőrében, mancsaimmal támaszkodva kocogjak vele a templomkert gyepén. Rögvest a kedvencemmé vált, bolondultam érte. Bevallom, sírva engedtem át a gyerekeknek.
Ősszel megrohantam az almát majszoló kipányvázott óriásokat a Futrinka Egyesület szülinapi buliján. Testi épségem kockáztatásával szökdécseltem a fehér és a barna pacik bokájánál, toporzékoltam, követeltem, hogy vegyenek fel, járjuk körbe a kajászói focipályát… Hiába könyörögtem, az extrém sport ötletéről le kellett mondanom.
Önzetlenségemért tavasszal megkaptam a jutalmamat, valóságos ménesre bukkantam itthonról néhány macskaugrásnyira… A Határlegelő szélén húzódó titokzatos fal mögött tucatnyian csócsálják a szénát, pusztítják a gazt… A bejáratot lezáró sorompónál rendszeresen megpihenek, igyekszem felkelteni az elkerített réten ténfergők figyelmét, reménykedem, hogy némi kekszért cserébe meghívnak kirándulni.
A szerencse eddig nem mosolygott rám, a tekintélyes bentlakók bizonyára azt gondolják, a törpedakszlikhoz jobban passzol valamiféle minilovacska… Pillantásukkal üzenik, próbálkozzak másutt, keressek alkalmasabb cimborát... Respektálom a véleményüket, elégedetten játszanék a szomszédban cseperedő csikóval. Fényképen máris pompásan mutatunk, és az ismerkedéssel ugyancsak biztatóan haladunk.
Napok kérdése az egész, noha a türelem sajnos nem az erősségem. Zöldséget, gyümölcsöt mindenesetre hétfőn is rakatok el apával az útra, legyen mivel udvarolni pajtásomnak... Haverkodunk, és beavatom az álmaimba… Míg nassol, buzgón elcsaholom, hogyan döntöttem… Elárulom, ha nagy leszek, ló leszek. A termetemmel akadnak problémák, a bundám színe azonban tökéletes.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
