Nélkülük az ősz beköszönte óta nehezen bírnánk,
ölelésük híján Bóval sokszor fagyoskodhatnánk,
ám tacskópajtásommal hiányt nem szenvedünk,
ma szívünknek kedves pokrócainkról mesélünk.
Rájuk nagy szükségünk van, hisz gyakorta fázunk,
hiába forró a kályha, huszonöt fok alatt vacogunk,
szerencsére közöttük farkcsóválva válogathatunk,
mielőtt a kanapé párnáin boldogan elnyújtózunk.
Legjobban talán a régi viseltes barnákat szeretjük,
velük magunkat mindenütt örömmel körülvesszük,
jut egy pár a nappaliba, néhány másik a szobába,
bélésnek az utazáshoz használt autóstáskáinkba.
Nagyanyó bordó plédjeire rettentően vigyázunk,
tudjuk jól, tőle pótlást véletlen sem kaphatunk,
alájuk bújva a ködbe vesző időkön merenghetek,
ajándékozójuk finom simogatására emlékezhetek.
Legújabb takarónk zöld, és maga a Mikulás hozta,
a kéményben leereszkedve a koromtól megóvta,
külsején álmaink felett csinos dakszlik őrködnek,
bolyhos belsejében engedhetünk a szendergésnek.
Lustálkodásra szolgál a kék a sárga karikákkal,
a teraszon kerül elő a drapp, a mancsnyomokkal,
az ágyra vezető rámpán a rózsaszín a szőnyeg,
míg a párducfoltos óriás olyan kellemesen meleg.
Akad belőlük valamennyi helyre, célra, alkalomra,
eldönthetjük, melyiket tegyük az ablaknál a padra,
ezt, netán azt cipeljük el a tavaszi kirándulásokra,
mi lesz jó nyáron, amikor ellátogatunk a strandra.
Most persze számunkra még a hideg az ellenfél,
úgy érezzük Bóval, tovább tart a tél a kelleténél,
lovagommal egymáshoz simulva bizakodunk,
puha pokrócaink alól nektek szép estét kívánunk!
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
