Éjjeli munkálkodása nyomait reggel megtaláltuk,
tavaszköszöntő alkotásait Bóval sorra körbejártuk,
és noha tacskópajtásommal hiába szimatoltunk,
az előbújó vakondról ma mégis mesét mondunk.
Titokzatos alagútja mélyén a hideg telet kihúzta,
ősszel elspájzolt készleteit pompásan beosztotta,
az elrejtett finomságokat mértékkel fogyasztotta,
míg a fagy enyhülő szorítása a felszínre csábította.
Felbukkanásával hatalmas felfordulást okozott,
igyekezetében minden ágyást megbolygatott,
kertecskénk zsíros földjét alaposan átmozgatta,
a kiásott rögöket szabályos halmokba pakolta.
Jutott belőlük a tekergőző kavicsos járda szélére,
ébredő tavacskánk sziklás peremének közelébe,
a puha göröngyök eltemették a sarjadó füvet,
beborítottak temérdek zöldellő borostyán levelet.
Útjába a túrások építőjének semmi nem állhatott,
ősi ellenlábasa, a hasindító kutyatej is elbukott,
a rágcsálóűzőnek tartott növény mellett ott a lyuk,
úgy tűnhet, a népi bölcsességeknek nincs súlyuk.
A régi megfigyeléseket ezzel együtt elismerjük,
a számtalan kupac feltűnésének okát fürkésszük,
találgatjuk, a várva várt esők ígéretét hordozzák,
vagy a rügyfakasztó kikelet jöttének hírét hozzák.
Legyen bárhogy, eltakarításukban részt vettünk,
az omlós porkúpok eltüntetésénél jeleskedtünk,
a mókáért bundánk összepiszkolásával fizettünk,
feladatunkat elvégezve kelletlenül megfürödtünk.
Mire leszállt az este, a sártól megszabadultunk,
a visítva búgó hajszárítónak hosszasan pózoltunk,
lovagommal, Bóval most a takaró alatt lapulunk,
az éj sötétjében talán majd a vakondról álmodunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
