PANKA MESEKÖNYVE

Nyár eleje óta készültünk a TacsiPancsira, és vasárnap végre eljött az ideje életem első igazi strandolásának. Bevallom, izgultam, és az sem nyugtatott meg, hogy apa rögtön reggeli után nekiállt bepakolni a kocsiba mindazt, amire a parton csak szükség lehet. Zsonglőrködött a naptej dobozával, játszott a labdámmal, és nagy jókedvében még dúdolgatott is. Hamisan kornyikált, de ezt kibírtam valahogy. Sokkal jobban zavart, hogy el se tudtam képzelni, miről dalolászik. Számtalanszor korzóztam a Velencei-tó melletti sétányon, bámultam kissé irigykedve a pancsizókat, mégsem találkoztam soha semmi Bambinak látszóval.

– Íjjaj, úgy élvezem én a strandot, ottan annyira szép és jó. Annyi vicceset látok-hallok, és még Bambi is kapható – így szólt a refrén, ám ami engem illet, akadtak kétségeim. Teljesen valószerűtlennek tűnt például, hogy egy fürdőhely lehet olyan csodálatos, amilyennek megénekelték. Mindaz legalábbis, amit nyáron, a tóparton láttam, nem adott okot különösebb bizakodásra. Ráadásul tapasztalataim szerint, ha valami egyszerre szép és jó, meg vicces is, az szinte mindig gyanús. Ismerek ilyent orvosban, és higgyétek el, az óvatosság nem indokolatlan. És akkor a strandon itt van ez a Bambi is… Mi lehet? Úgy éreztem, egyszerűen muszáj sorba vennem a lehetőségeket.

Egynek ott volt mindjárt Bambi, a mesebeli elefánt, akiről mondják, hogy szeret fürdeni. Próbáltam elképzelni, ahogy kikocog a napernyők közé, szétugrasztja a napágyakon heverészőket, ormányával spricceli magára a vizet, meghempereg a homokban, és végül a hátrahagyott gyékényeken napozza végig a délutánt. Aztán hallottam egy másik Bambiról is, aki állítólag valahol az erdőben él. Őzgida, vagy talán szarvas? Mindegy. Fontosabb, hogy lakóhelye a fás, bozótos rengeteg, ahol legfeljebb a vadmalacok mellé kéredzkedhet be dagonyázni. Igaz, velük a lubickolás helyett kizárólag iszapfürdőzésről lehet szó. Rágódtam, és olyan hihetetlennek látszott, hogy bármelyiküknek éppen a velencei plázs lenne a törzshelye.

Na jó, rendben, legyen. Tegyük fel, kaphatók az ilyen helyen lubickolásra, de akkor se fogadnék, hogy a szabad strand fövenyére beengedik őket, hiszen mondjuk, a kutyák onnan egyenesen ki vannak tiltva. Táblák sora jelzi, hogy tilos belépniük a kék-sárga napernyők alatt tespedő, zajongó, szemetelő emberek közé. Ormányosokra látszólag nincs szabály, mégis kétlem, hogy a víz mellett lenne bármi keresnivalójuk. Gidáknak is csak akkor, ha R-GO-sok. Noha ők inkább az Agárdi Popstrandon mutatkoznak, nem egy olyan rendezvényen, mint a TacsiPancsi.

– A strandon az is jó, hogy van még sok gyerek. És van homokozó, és labdázni lehet – apa szinte végig tudja a dalt, és bár biztos sokan megmosolyogtak, röpdöstem az örömtől, amikor megláttam, miféle gyerekekkel bulizhatok. A TacsiPancsira nem olyan apróságok érkeztek, mint akikkel a büfék előtt kanyargó sétányon szoktam összefutni. A Drótszamár Kemping strandján csupa hozzám hasonló rohangált. Barnák, feketék, egyszínűek és foltosak, törpék, kicsik, nagyok együtt. Hegyes orrú, rövid lábú, a néhány kivételtől eltekintve hosszú, vékonytestű, lelógó fülű lányok és fiúk. Egy egész banda a fajtámból, és hasonszőrű vendégeik. Még Rozi, a másodunokahúgom is eljött Vaszarról. Vele csónakázni is kimentünk, és kezdtem elhinni, hogy a strand tényleg az, aminek mondják. Egyszerre szép, jó, és vicces hely.

A hajókázás közben Bambi egészen kiment a fejemből. Csak az rántott vissza a valóságba, amikor apa kiemelt a gumicsónakból, és elindult velem a mélyvíz felé. Viccről szó sem volt. Kapaszkodtam a nyakába, ahogy bírtam, ám a fürdőzést nem bliccelhettem el. Ha már odamentünk, ki kellett próbálnom. A legtöbb, amit tehettem, hogy magasba emelt orral, immár a vízből bámultam a távolodó partot, és reménykedtem, fancsali ábrázatom nem árulja el, mennyire kétségbe vagyok esve. Aggódva figyeltem az egyre fenyegetőbbnek látszó, haragoszöld vizet, és nagyon vigyáztam, hogy legalább a fejem búbja száraz maradjon. Rágondolni is rossz volt, hogy a lubickolásból visszatérő társaimhoz hasonlóan hiába rázom majd a bundámat a füvön, ilyen egyszerűen nem szabadulhatok meg a tó vizének átható szagától.

Bármennyire is szomorú volt a hazafelé út, szerintem a dalszerzők nem írnak mindig igazat. Ott van rögtön, hogy ha a pancsoló kislányok esetleg nyafognak is, a strand után igenis klassz fürdeni. Persze lehet, csak a törpetacskók vannak így ezzel, én mindenesetre boldog voltam, amikor anya otthon bedugott a fürdőkádba, és egy zuhanyzással egybekötött, alapos, samponos mosakodás keretében megszabadított a bőrömre tapadó iszaptól. El se hiszitek, milyen jó, hogy végre nem viszketek attól a sok piszoktól, és az illatom is a régi. Ennél pedig talán csak az a jobb, hogy Bambi miatt sem aggódom többé. Apa elárulta, ahogy minden más, úgy a dalszövegek felett is eljár az idő, és Bambi, a narancsízű üdítőital, már régen nem kapható. 

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.