Tévedés azt hinni, egyik pillanatról a másikra csak úgy lesznek, az addig üres papírlapon a semmiből előtűnő betűk a kedvemért tömött sorokban kígyózva tekeregnek, kavargó gondolataimból maguktól szöveget kerekítenek. A valóságban gyakorta nehezen születnek, mire formát öltenek, temérdek időt felemésztenek, alaposan kimerítenek. Belőlük sosem kaparhatok össze eleget, hetente törhetem a fejemet, mivel lepjelek meg benneteket, ezúttal el is mondom, miként készítem tacsis meséimet.
A témák kitalálása, tálalásának kifundálása rám marad, tőlem függ, a sztorik milyen tőről fakadnak, a cselekmény szálai merre haladnak, tanulsággal mennyire szolgálnak. Fontos, hogy fonaluk az elejétől az utolsó pontig céltudatosan elvezessen, vakvágányra senkit se vigyen, cselesen kikerülje a hasztalan szóismétléseket, rímekkel kényeztesse a belefeledkezőket. Olvasásuknál bennragadjon az erőtlen ásítás, méltó helyet követeljen a csodálkozás, az arcokon feltűnjön a ragyogás, csilingeljen a kacagás.
Lejegyzésük kivétel nélkül mindig apa feladata, a fárasztó körmölést miattam anno önként vállalta, a megbízatást örömmel elfogadta. A megtisztelő programot a világért le nem passzolja, ki legfeljebb akkor hagyja, ha az események árja, a házunk körül szaporodó teendők, netán a kötelező munkák sokasága elsodorja. Ilyenkor visszanyúlunk a múltba, bekukkantunk a korábbi történeteimet őrző könyvtárba, a régi históriák között türelmesen lapozgatunk, az alkalomhoz leginkább illőt leporoljuk.
Az alkotáshoz a tollat újabban csinos dakszlipajtásom, Bo hozza, a természet hatalmas raktárából a legmegfelelőbbet személyesen választja. A terebélyes fák tövében, a rétek zöld füvében a madarak elhullajtott kincsét megleli, ügyesen felszedi, a szájából két végével kikandikáló díszes pennát sietve hazacipeli. A fotózásnál kényes terhével peckesen pózol, az értékes fuvar átadásért cserébe néhány jutalomfalatot elmajszol, majd kuckónkhoz trappol, míg a szavakat ízlelgetem, kíváncsian szurkol.
Nála önzetlenebb segítőre lámpással keresgélve sem lelhetnék, készségesebb barátot magamnak az égiektől aligha kérhetnék. Forró fülipuszijaival vigasztal, amikor melléfogok, kusza elbeszéléseimbe belegabalyodok, velem örvendezik, hogyha ihletet kapok, csapongó fantáziám szárnyain szélsebesen száguldok. Lelkesen követi fejlődő alakításaimat, fürkészi setesuta mozdulataimat, mohón falja tanításaimat, példás szorgalma révén talán hamarosan megtanulhatja utánozni sajátos stílusomat.
Publikációimhoz a színes képeket fazonra anya igazítja, és nektek elárulom, noha csupán pár perc az egész, nincs könnyű dolga. Szakadatlanul nem foroghat a kamera, kattoghat mögöttem a masina, ám az előnyös felvételekből, sajnos, már többszörösen kifogyott műtermi szerepléseim vaskos albuma. Vasárnap a válogatás ezért hát rendszerint komoly kihívás, afféle strapás kutakodás, roppant nehéz olyan illusztrációra bukkanni, amit tényleg a nagyérdemű elé tárhatok, bátran megmutathatok.
Szórakozás gyanánt a járatlan utaknak ugyancsak érdeklődve nekivágok, mint az oldalamat látogatók tapasztalhatták, kísérletként egyszer-egyszer rövidke irományokkal megtámogatva kurta filmecskéket posztolok. Lapzártakor persze kevéssé számít a terjedelem, lankadó figyelmem inkább a buta hibák, az elütések eltüntetésének szentelem. Ehhez dolgozataimat a családi tanácsban felolvassuk, az innen-onnan hiányzó vesszőket kirakjuk, a feleslegeseket gyorsan eltávolítjuk, napnyugtáig javítgatunk.
A láncba fűzött mondatok csiszolgatását a szürkület érkezésekor félreteszem, az elért eredményekkel gyanakvóan kiegyezem, tűnődve elmélkedem, elaltathatta-e valami legendás éberségem. Meglehet, a tökéletességre hiába törekszem, mégis rettentően igyekszem, be csakis a leges-legjobbal érem. Mai mesém elkészült, krónikámba bekerült, azon melegében megítélhetitek, hogyan sikerült. Aki bakira talál, vakkanthat most, vagy mert szeret, hallgathat örökre, az apró tacskó buzgalmát ezzel elismerve.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
