Lelkesedésével példát mutat, rövidke lábacskáin egy esztendeje rója a kanyargós erdei utakat. Bebarangolta a Velencei-hegységet, ismeri a hátizsákos turistákat csábító helyeket, a kirándulóknak kiépített pihenőket, elkerüli a rengeteg éhes lakóinak berendezett etetőket. Odakint az utcán várják a barátok, farkcsóválva köszöntik a sétához csapatba verődő szőrös pajtások. Őket látva számolgattam, fiatal társam, Bo hol tart éppen, és úgy vélem, a fürge tacskófiú régen túl van a másfél millió lépésen.
Plecsnit, kitűzőt aligha kaphat a temérdek kutyagolásért, naponta mégis seregnyi kilométert lekocog pusztán apa fogyókúrája kedvéért, no meg a saját szórakoztatásáért. A híres kéktúra szakaszait teljesítők díszes jelvényeit kicsit sem irigyli, őt a fák repedezett törzsére felfestett piros, sárga, netán zöld sáv is hosszas csatangolásra ingerli. Megtanulta, hová vezet a csúcsos háromszög, a kereszt, a négyzet, miért jó, ha a mohás sziklákra pingált kört követve a keskeny ösvényen vidáman végigsiet.
A vöröslő pirkadat általában már az ablaknál kuksolva találja, a közelgő indulás izgalmában ilyenkor az udvart vizslatja. Reménykedve fürkészi a kertet, könyörgő szemekkel kérleli az égieket, véletlenül se ríkassák a fenyegetően tornyosuló szürke fellegeket. A magasban úszó pamacsok szórják csak szét könnyeiket valahol máshol, esetleg áztassák el kis falunkat máskor. Kegyelmezzenek a rimánkodónak, különben a picurka dakszli a locspocs miatt a lakásban ragad, derűs hangulata egyszeriben lelohad.
Elmaradhatatlan felszerelése a nyakörv, a flexi póráz, az ultrahangos kullancsriasztó, hozzájuk dukál némi jutalomfalat, mert a túrázáshoz kell a tápláló útravaló. Repkedő fülekkel trappol ki a kapun, szagot fog az első fűszálakon, boldogan lohol a szintezési ősjegyig tekergő hepehupás aszfaltcsíkon. Futtában üdvözli a szomszédban abrakoló lovakat, szélsebesen hagyja hátra a házakat, az oldalvást lejtő focipályán gyorsan áthalad, aztán a vén borospincék mellett a meredek emelkedőn felszalad.
Szaporodnak az alkalmak, amikor nélkülem vág bele a kalandba, a szépséges vidék érdekességeinek felkutatásába. Kizárólag történeteiből tudom, mit csinál, míg én az árnyékos teraszon anya ölében szundikálva heverek, de elhúzódó csavargásai célpontjaira a kíséretében talpalók ködös elbeszélései nyomán a térképen ránézhetek. Ámulok a csupán néhány óra alatt legyűrt hatalmas távolságokon, a feledhetetlen pillanatokon, arról pedig inkább nem szólok, hogy a táj felderítésében otthon vagyok.
Elég egyet gondolnom, és máris érzem az avar fanyarkás illatát, hallom az Angelika-forrás lassan csordogáló vizének csobogását. Nekem felesleges magyarázni, a Kányásban merre lustálkodnak a malacok, a Hurka-völgy melyik csücskében időznek az őzek, a szarvasok. Képzeletben megmászhatom a Pákozdvár titokzatos sáncait, csodálhatom a Nagy-legelőn ügető nyuszit, leshetem az Égett-tábla ritkás gyepén szökdécselő dámokat, a Tacsika-hegy lankáin kergethetem a kölyökkori álmokat.
A héten pontosan eddig, a fajtánk után elnevezett dombocska hajlatáig, a Vércse-nyiladék végéig jutottunk, itt kulacsunkból az utolsó cseppeket is kiittuk, majd türelmetlenül korgó bendőnk szavára visszafordultunk. A bokrok alá játékosan bekukkantottunk, gyaloglás közben megvitattuk, milyen pompás környéken lakunk, mennyi különlegességet meglátogathatunk. Macskaugrásnyira a tóparti berek, hívogatnak az ingókövek, a kikapcsolódni vágyó négylábú bajosan kívánhat ennél többet.
Túlzó igényeink azt hiszem tényleg nincsenek, noha örömmel kipróbálunk mindent, amit szertelen párosunknak megengednek. Telhetetlennek igyekezetünkért minket senki sem tekinthet, aki szeretne a sűrűben kódorogni, a vadonban cserkelni, velünk bátran eljöhet. Előre mondom, sokat megyünk, hazatérve biztosan kimerülten elterülünk. A fáradtságról társammal, a mancsait szorgosan kapkodó Bóval reggeltől estig mesélhetünk, a komoly tacskófiúval bőven megvan a másfél millió lépésünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
