Mámorító illatával lassan megtelik a levegő, könnyed léptei nyomán párát lehel a dermedt föld. Melengető simogatására várva ébredezik a világ, tündöklő ragyogása reményt csepegtet a szívekbe, dalát fütyüli a kíséretében száguldó fürge szél. Pajkosan bújócskázik, mosolyogva incselkedik, varázslatos szépsége ígéretével kecsegteti a csodájára járókat, kedvtelve figyeli, ahogy izgatottan fürkészem érkezése jeleit... Tavasztündér gyakran megtréfál, ám azt hiszem, az idén nem csap be.
Álmomban megnyugtatgatott, ezúttal korán itt lesz, gyorsan véget vet a fázós didergésnek, sűrű ködből szőtt palástját meglebbentve a távoli északra száműzi a fagyot, a zimankót. A fák kopaszon nyújtózkodó ágain tollászkodó varjak úgy mondják, kár, kár, igazán kár lenne, ha felültetne, hisz betoppanása hírére felpezsdült az élet, megbolydult az ősz óta szunnyadó természet. Emitt rügy fakad, amott hóvirágok sorfala díszeleg, az erdei ösvények mentén élénksárga téltemető integet.
Biztatnak a konyhánk kövén kószáló hangyák, az elgémberedett szárnyaikat a párkányon rendezgető legyek, szerintük közel a színpompás kikelet. Eljövetele mellett kardoskodnak a kórusban trillázó madárkák, pirkadattól alkonyatig zengő énekükkel délre vándorló társaikat hívják. A kiszórt magokat szemezgetve folyvást arról tanakodnak, citáljanak elő bátran a saját árnyékuktól megriadó mackók tücsköt, bogarat, tévedésükről lerántja majd a leplet a zsákkal utazó Sándor, József, Benedek.
Sajnos, messze még mire kiderül, meddig borzongunk, cidrizünk, Mátyás azonban ezen a héten megdolgozott értünk. Neve napjának hajnalán az ünnepelt sötétben indult útnak, bebarangolta a mélyen alvó falvakat, városokat. Megfordult hegyen, völgyön, nálunk ugyancsak keresett, kutatott, félelmetes szekercéje suhintásával széttörte kerti tavacskánk vékony páncélját. Elégedettségében az utolsó harangkondulásig velünk maradt, és mert talált, vaskosabb jeget eztán aligha csinál.
A programmal nem is csúsztunk, miután kipróbált tacskójelmezemben vágtam neki a velencei karneválnak, idejében elvegyülhettem a maskarások hömpölygő forgatagában. Aprócska termetemmel elvesztem a hullámzó tömegben, ámuló dakszlipajtásommal, az először farsangozó Bóval kerülgettem a trappoló lábakat. Csizmák, bakancsok, ördögi paták dobogtak, dübörgött a zene, csattogtak a kereplők, a számban összeszaladt a nyál a büféknél lepotyogó finomságoktól.
Merengve latolgattam mihez kezdjek, melyik standon miből csipegessek, titkon fontolgattam, hogy jövőre egyenest a zajos mohácsi busójárásra sietek. Picurka tappancsaimra rongyos bocskort veszek, hátamra loncsos szőrű subát terítek, éles fogaim szorításában karikás ostort viszek. A vigyorgósra festett képű maszkosokkal faragott koporsót cipelek, a görbe szarvakat viselő rút rémpofák útjából sebtiben kitérek, haragos morgásukra, méltatlankodó zúgolódásukra oda se hederítek.
Időmből futja bőséggel, ráérek pitizni, fájdalmas tekintettel kikönyörögni a nagy kirándulást, most inkább itthon lesem az évszakváltást. Szöges buzogányunk, nyeles szénavillánk nincs, szabadtéri máglyát a boszorkányoknak nem építünk, de tüzet azért rakunk. Hatalmas kályhánkban esténként felcsapnak a pattogós táncot lejtő lángok, fékezhetetlen étvággyal felfalják a hasábra hasított tölgyet, akácot, vörösben úszó fészküket átforrósítva ők űzik el házunkból a vacogtató hideget.
Mulatságuk javában tart, mégis serényen készülnek a jól megérdemelt nyári szünetre. A puha hamuban rejtőző parázson pislogva pihennek, amikor kíváncsian benézek hozzájuk, hosszú szolgálatuk befejezéséről engem kérdezgetnek… Tavasztündér, kérlek, ne csapj be! Sokáig szédítettél, bolondítottál, bizakodásomnak kaput nyitottál, a kéklő égen legelésző bárányfelhőkkel önfeledt játékra csábítottál, látogatásod mesébe foglalására bírtál. Légy szíves, gyere már!
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.