Enyém a holnap, nekem rendelték. Elmosódó határáról máris lelkes farkcsóválással fürkészem a képlékeny jövőt, magasba emelt orral, izgatottan szimatolom kiismerhetetlen rejtelmeit. Örömmel osztozom lehetőségei végeláthatatlanul hosszú során, őszinte szívvel kívánom, hogy boldog pillanataiból, szépséges ajándékaiból ezen a földön jusson mindenkinek. Köztük a hétfőn velem ünneplőknek, az Annáknak, Aniknak, Anikóknak, Pannáknak, Panniknak.
Pankának hívnak, és büszkeségtől csillogó tekintettel igyekszem nevemhez méltóan viselkedni. Kedvesen a kicsikkel, nagyokkal, az emberekkel, a kutyákkal, cicákkal. Kecsesen pózolok, lépkedek, bájosan mókázva nyújtom pacsira pirinyó tappancsom, nézek bele a kattogó fotómasina lencséjébe. Könyörületesen megkegyelmezek hangyának, szöcskének, szarvasbogárnak, noha aligha rajtam, sokkal inkább szeretteimen múlt, érkezésemkor miként mutatkozhattam be a világnak.
A bizonytalanság jó darabig eltartott, mert a döntés nem jött könnyen. A családi kupaktanács kislányos kifejezéseket próbálgatott, csupa olyasmit, ami a hagyományok folytatása mellett passzol karcsú alkatomhoz, különc természetemhez… Elődöm, Szamóca szellemét idézve kézenfekvőnek tűnt egy újabb ízletes gyümölcsöt kiválasztani, ám a színben harmonizáló finomságok kosarából terítékre kerülő Mangó, Mogyoró, no meg Dió fiúsnak tetszett, az elképzelést tehát elvetették.
Némi tépelődést követően ebből a megfontolásból szakítottak azzal a csábító gondolattal is, hogy keresztségemhez a híres Micimackó történetek rojtosra olvasott lapjairól kölcsönözzenek ötletet. Hiába fértem el akkoriban apa erszénnyi övtáskájában, emlékeztettem fazonra, stílusra, méretre a vidám Zsebibabára, a bohókásan szökdécselő figura angol nyelvű megszólítását, a Roo-t jobbnak látták csendben félretenni… Hiszen a pajkos kölyökkenguru mégiscsak pasi.
Hétről hétre csigalassúsággal rövidülő listájuk elején kapott helyet a beszédes jelentésű Töpörtyű. A falatnyi termetemre érzékletesen utaló pattogós szavacska majdnem tökéletesen teljesített, de fájdalom, a népi konyha halványbarna ínyencsége túlságosan súlyosnak, akarom mondani, zsírosnak találtatott. Hozzám kevéssé hasonlónak, így kellethette magát becézése, az aranyos csengésű Töpi, az ennivaló páros a befutóban reménytelenül lemaradt.
A sorsomat befolyásoló versenyt végül anya titkos favoritja nyerte. Kalendáriumi formájának felvételére biztatott, hogy pazarul illeszkedett a csodálóim körében általában döbbent álmélkodást okozó picurkaságomhoz, egyúttal jól ment a személyiségem árnyoldaláról néha tagadhatatlanul feltörő, gyorsan szűnő picsogáshoz… Eldőlt a huzavona, testhezállóbb megoldásra lámpással kutatva sem bukkanhattak volna. Lehettem immár Pöttöm, esetleg Hiszti Panka.
Az elhatározás megszületett, az eredményét leíró betűket bejegyezték orvosi kartonomba, feltüntették a kuckómul szolgáló apró benti házikó homlokzatán, szerepeltették mesekönyvem címében. Bármi mással összetéveszthetetlen hangzását hamar megszoktam, kihallom a strand vad ricsajából, a fák lombjainak madárdalos suttogásából. Kiejtése lágyságából, keménységéből idejében megsejtem, mit kérnek tőlem, sőt, ha szelektív süketségem éppen engedi, fürgén odakocogok.
Gyakran bohóckodom, a közelgő holnap azonban különlegesnek ígérkezik. A barátok talán felköszöntenek, és tiszteletükre kész vagyok levetni rossz szokásaimat, a hebrencskedést, a gyerekeskedést. Tündéri kis tacskó leszek, aki elsőre ugrik, szélsebesen ott terem, fegyelmezetten ücsörögve várja a meglepetést… Ti pedig Annák, Anik, Anikók, Pannák, Pannik, most figyeljetek! Közös névnapunkra fogadjátok jókívánságaimat, tengernyi dakszlis fülipuszimat!
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
