Szerényen meghúzódik a sarokban, a szoba közepéről csupán pislákoló pontocskának tűnik. Árnyakkal folytatott küzdelme kilátástalan, sápadt fénye elenyészik a sötétben. Ragyogása kevés az üdvösséghez, a jelenlétében uralkodó félhomályban legfeljebb a macska nem botladozik a lépcsőn. A csillár helyettesítésére mást kell keresnünk, ám szeretteim lelke mindenszentek idején hazatalálhatott töklámpásom útmutatását követve.
Tacskós mesekönyv, párna, paplan, tányér, kulcskarika, vendégköszöntő tábla… Tele a lakás kultikus tárgyakkal, így kézenfekvőnek éreztem a környezetbe illeszkedő dakszlitappanccsal díszíteni ünnepi mécsestartómat… Hatalmassal, jellegzetessel, bohókással, könnyen felrajzolhatóval. Egyszerűvel, gyorsan elkészíthetővel, hogy apa kínos malőrök nélkül megbirkózhasson a szobrászkodás feladatával.
Aprólékos tervezgetés, némi szemeteléssel járó szöszmötölés után a mű pénteken elnyerte végleges formáját, halloween estéjén tisztára törölgetve terpeszkedett el az emeleti párkányon. Kalapja alá fémtálcás gyertyakorongot kapott, a belsejében gyújtott lángocska tánca a szürkület érkezésekor pajkosan tükröződött az ablaküvegen. Hívogatóan integetett az odakint tekergőknek, melegséget sugározva csábította a jó szándékú érdeklődőket.
Komótosan vánszorogtak az órák, ha kis falunk utcáit rótták is jelmezesek, házunkat elkerülték a cukorkáért, csokoládéért kopogtató varázslók, hercegnők, szörnyek. Csengőnk néma maradt, az udvaron szelíd fuvallat mozgatta az ágakat, a lehulló levelek sárgás szőnyege betakarta a kertet. Nyirkos pára ereszkedett a vidékre, tócsákba gyűlt a fákról, a tetőről csöpögő víz. Bámultam a szomorkás műsort, és örültem, hogy bent lehetek, a barátságos kályhához simulhatok.
Sosem derül ki, mennyire telt kísértetiesen az éjszaka a szabadban, a vadon lidérces sóhajtozása, az erdőlakók vészjósló rikoltozása, a baglyok titokzatos huhogása a falakon kívül rekedt. Kényelmes kuckómban megbújva mégis éberen őrködtem, füleltem a szokatlan neszekre, a fagerendák reccsenéseire… Bizony, rengeteget kivett belőlem a virrasztás, többször riadtam fel előrebillenő kobakom padlóhoz koccanására.
Tekintetem elfátyolosodott, de az álommanókat megugrasztottam… A bojtos sipkás csibészek egyre csak köröttem ólálkodtak... A telhetetlenek a trófeámra pályáztak, nem hagyhattam, hogy legyűrjenek. Csaholva üldöztem a semmirekellőket, hátamon borzolódó szőrrel iramodtam színes buborékokban menekülő kompániájuk nyomába. Elrugaszkodtam, szálltam, repültem az ég felé, a magasból csodáltam a hegyeket, a Velencei-tavat, a korzót.
Alattam a parton kutyák vidám csapata nyargalt. Ismeretlen ismerősök, régmúlt idők kedvencei… Ribizli, a focibolond spániel lógó nyelvvel játszani invitált. Harapásai emlékét őrző lila labdája rendesen a polcon pihen, most viszont pörögve szántotta a plázs homokját. Szamóca, a békés természetéről híres ifjabb spanca megelégelte a szertelenkedést, lustán nyújtózott a fövenyen. Betti, a szigorú német juhász rosszallóan mordult, sebtiben szétkergette az ellenem szervezkedő törpék seregét.
Villanásnyira mintha nagyanyó mosolygott volna rám a felhők mögül. Hirtelen távozása óta fájdalmasan hiányzik, ölelném, puszilnám megint, alakja azonban sajnos hamar köddé foszlott. Úgy igazán meg sem nézhettem… Pilláimra ólomsúly nehezedett, küszködve tört utat köztük a valóság. Forgott a világ, szédelegve ébredeztem. Fürkészhettem, ahogy töklámpásom cinkosan kacsintgat, oldalán a tompán parázsló tacskótappancs várja, hogy pacsizzunk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
