Megkaptuk a vasárnapot apától. Kutakodott, szervezkedett, elszántan készült, hogy igazán a miénk, csajoké legyen ez a néhány tavaszi óra. Anyáé, meg kicsit az enyém… Törte a fejét egész héten, rengeteget ötletelt, forradalmi gondolata azonban nem akadt. A nőnapi köszöntéshez maradt a virág, nekem a jutalom csemege.
A szokásos rituáléval indult a reggel... Fokozatosan eszméltem, ébredezés közben hallottam apa motoszkálását a konyhában. Csörömpölt a Micimackós bögrékkel, nyitogatta a hűtőszekrényt, sután levert egy kanálkát. Ólomnehéz szemhéjaim sötét „mozivásznán” szinte láttam, ahogy dohogva lehajol, nyakon csípi a csillogó szökevényt... Akkurátusan leöblíti, aztán kiméri a mézet, tejet tölt, kavargatja a gőzölgő italt…
Lépteitől reccsent a padló, amikor a poharakat és a piros rózsát tálcán egyensúlyozva az ágyhoz lopakodott, majd gyengéden keltegetni kezdte anyát. A friss kávé ismerős illata belengte a szobát, álnokul furakodott keresztül takaróm szövetén, ingerelte az orromat, ám engem valami más hajtott. Biztosra vettem, tányéromban várnak az ínycsiklandó falatok, csupán pillanatok kérdése, hogy megtömhessem a bendőmet.
Határozottan szökkentem talpra, repültem apa karjaiba. Boldogan fülipusziztam, noha tudtam, első utunk a kertbe vezet… Jól jön az a kis mozgás, a nyestek, az éjszaka kalandozó cicák nyomainak izgatott szimatolása, mielőtt átadom magam a kulináris élvezeteknek… Csalódásra most sem volt okom, a tulipánfa törzsénél kanyargó kavicsos ösvényen több settenkedő látogató jelzéseit különítettem el, kevéssel később pedig idebent megtaláltam a kiporciózott finomságot.
Gyorsan megbirkóztam a vegyes húspástétommal, és apa ölébe húzódtam ejtőzni... Lassan kortyolgatta hosszú feketéjét a kanapén, simogatott, vakargatott. Megsúgta, úgy számoljak, elmegyünk csavarogni a tópartra, nyargalunk a nádasnál, benézünk a csónakkikötőbe. Tombolhatok, rosszalkodhatok, de délben fegyelmezetten kell viselkednem... Szigorú helyre visz, ahonnan a randalírozó dakszliknak sebtiben kiteszik a szűrét.
Komolyan beszélt… Térült-fordult, lelkesen pakolászott, összeszedte a sétához szükséges holmikat. Az utazótáskámat, mellé a vékony pórázt, a tisztasági zacskókat, a nedves törlőkendőket, és bélelt kabátkámban már el is terpeszkedhettem az autó könyöktámaszán… A velencei korzóra hamar leértünk, rohangálhattam, bámulhattam a távolban úszkáló, tollászkodó hattyúkat, kacsákat... Alaposan megfuttattak, hogy étteremben ebédelhessünk.
A meglepetésről apa előre intézkedett, titokban asztalt foglalt. Ragaszkodott hozzá, hogy anya ne fáradjon a kuktáskodással, mosogatással... Tegye félre az unalmas házimunkát, böngéssze inkább az étlapot, faggassa a főurat. Válasszon bátran, kérjen „Erős Pistát” a leveshez, túrós csuszát a harcsapaprikáshoz. Egyen, igyon, rendeljen desszertet... Kedvencét, gesztenyepürét tejszínhabbal.
Csendesen ültem végig a fogásokat, a szomszéd bokszokban legfeljebb a cuppogásom borzolhatta a kedélyeket… A szárított marhafejbőrt sajnos képtelenség teljesen zajtalanul rágcsálni, csócsálni, és apa sem hihette, hogy kibírom a kuckómig. Ajándékának rögvest nekiugrottam, míg a barátságos felszolgáló fehér porcelán tálkában vizet hozott arra az esetre, ha megszomjaznék… Hát lehet ennél csodásabb a világ?
Teli pocakom elnehezülve követelőzött, egyebet nem akartam, mint kiadósat sziesztázni. Bújósan simulni a paplan fedezékében, égnek mutatni a hasamat. Nagyot szundítani, hortyogva megálmodni, mit meséljek erről a csajos vasárnapról… A leereszkedő este szerencsére kellő ösztönzést adott, és az elmúlt percekben lejegyeztem a krónikámba, hogy bár jobbára itthon kosztolunk, nálunk állandóan nőnap van. Ünnepi program temérdek szeretettel, amelynek virágaiból az alkalomhoz illően küldök mindenkinek pár szálat.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
