Ernőt gyorsan megszerettem, örökre a szívembe zártam. Ő az én hős lovagom, aki kiparancsolta a fürdőszobánkból a mesebeli sárkányt utánzó, de lángok helyett inkább gőzölgő zuhannyal támadó vízköpőt. Birokra kelt a veszedelemmel, amely eltántorította anyát a velencei tacskó találkozót követően esedékes fürdetésemtől, és diadalmaskodott.
A szörny lesben állt a sarokban múlt vasárnap. Megvárta, hogy a fajtám béliek vidám bulijából hazatérve belépjünk a mosdó ajtaján, ijesztő pukkanással köszöntött, és miközben vörös varázsszemével rám pislogott, sziszegett, fújtatott, vízzel árasztotta el a padlót. A gomolygó pára elhomályosította a tükröt, ám apa berontott, megragadta a bestia csapját és addig csavarta, míg a bojler kénytelen-kelletlen abbahagyta a spriccelést.
A döbbent csendet csak az ütemes csöpögés hangja törte meg, és apukám bosszúsan beletörődött, hogy a százliteres, elektromos vízmelegítő megadta magát... Kilyukadt, alighanem javíthatatlan... Átmenetileg kezelhetjük a helyzetet, ha elzárjuk, leeresztjük a tartalmát, a tényleges megoldáshoz azonban specialista kell… Szakember… És belőlük bizony kevés van, akár a fehér hollóból.
Kifárasztott a tóparti randalírozás dakszli barátaimmal, Miával és Toffee-val, az izgalmak nem hiányoztak. Megnyugtatott, hogy apa határozott mozdulattal kihúzta a konnektorból a megzabolázott bajkeverő zsinór végén tekergő, villás nyelvét, és a kövér tartálynak esélye sem maradt a köpködésből alattomban füstölgésre váltani, netán tüzet csinálni. Parázsló kontroll-lámpájában kihunyt a fény, teste megnyitott biztonsági szelepén lassan csordogált a csatornába az erejét adó folyadék, és egészen megsajnáltam.
Kilenc évig békésen megfért velünk a házban, büszkén feszített a méreteihez passzoló beugróban, fogadta az elegáns külsejét méltató szavakat. Beköltözésétől sokáig zokszó nélkül melegítette a vizet, tűrte, hogy néha szétszedjék, takarítsák, aztán úgy két esztendeje elkezdett rakoncátlankodni. A szervizelés nem segített, elégedetlenül morgott, kattogott, és pályafutása befejezéseként ellenünk fordult...
Ernő híres a pontosságáról, hívásra előbb-utóbb ott terem. Hozzánk megkopott páncélkocsijával érkezett, labdányi kővel kiékelte a málhát cipelő batár kerekét a lejtős autófeljárón, viccelődéssel oldotta a feszültséget, és hamar felmérte a feladatát. Számba vette, mi mindenre lehet szüksége, megesküdött, hogy visszatér, majd elhajtott az alkonyatban.
Napokkal később, korán reggel toppant be újra. Teljes díszben, kantáros nadrágban, bakancsban hordta fel a lépcsőn a munkájához elengedhetetlen kellékeket. Körülbástyázta a fürdőt, a rögtönzött védvonal a hatalmas, piros szerszámosládától, a szétpakolt, gépekkel teli táskákon, csöveken keresztül, az alkatrészes kazettákig húzódott... A haditervben a megvadult masina menekülése nem szerepelt.
Ernő felemelte, lóbálva latolgatta kipróbált franciakulcsát, baljával simított egyet szőkésbarna fürtjein, és nekiveselkedett a hibás szerkezet kipaterolásának… A csatározásukat kísérő zajok kihallatszottak a nappaliba. Fémes koppanások, zörgések, nyekkenések követték egymást, és mire elrágcsáltam a figyelmem elterelését szolgáló báránypacalt, a levitézlett bojler a szerelő lábai előtt hevert.
Apával ketten hurcolták ki a lakásból. Tömzsi, merev teste megkapaszkodott az ajtófélfában, mintha tiltakozna, és az utolsó leheletével is ragaszkodna kényelmes otthonához... Kicsit sem éreztem félelmetesnek, és megcsodáltam kifogástalan megjelenését… Azt hiszem, a felületes szemlélővel simán elhitetné, hogy percekkel korábban vedlette le a gyári csomagolást. Éveket letagadhatna, most mégis a sorsát várva, búsan strázsál a bejárat mellett.
Miféle jövőt szánnak neki, nem tudom… Ha kérdezné, kizárólag annyit mondhatnék, hogy utódja már dolgozik... A trendi, karcsú szépséget futár hozta, és Ernő a tetőtérben szállásolta el. Beüzemelése hosszú órákig tartott, noha cserébe legalább könnyen beilleszkedett. Kéken világító jelekkel mutatja, belsejében hány fokos éppen a víz, és állítólag megjegyzi mikor fürdünk.
Feltehetően arra is emlékszik, hogy miután először felfűtött, anya pótolta elhalasztott csutakolásomat. Kellemeset pancsoltam, élveztem a samponos tusolást, és hálásan gondolok lovagra, aki kitessékelte tőlünk a vízköpőt.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
