Messziről nézve valahogy mindig rohanni látom, mégis bosszantóan ráérősen cammog, amikor az eljövendő események jöttét várom. Múlását régimódi falióránk egykedvű ketyegéssel jelzi, kerekének megállíthatatlan forgását a karcsú mutatók párosa kimérten követi, előrehaladásának e világi ütemét a súlyos inga lengése szemlélteti. Felemás természetét kíváncsian tanulmányozom, tapasztalataimat pajtásommal, Bóval megosztom, és mert ő igen érdeklődő, tőlem megtudhatja, miféle szerzet az idő.
Elég sosem jut belőle, ezt itt az elején elárulhatom, vele jól gazdálkodni teljesen hiába próbálkozom, így inkább magamban tartom, pontosan hányadik esztendeje már, hogy anyával meg apával aprócska falucskánkban lakom. Érjük be annyival, éppen ezen a napon költöztem, a hosszú utazástól fáradtan az este sötétjében megérkeztem, párnácskámba fúrt fejjel elszenderedtem. Álmaim azóta oly sokszor elillantak, a hajnalok számolatlanul tovaszálltak, de élményeim összegyűjtésére lehetőséget adtak.
Dereng még, milyen volt picurka dakszligyerekként a küszöböt, mint félelmetesen magas sáncot megmászni, tetejéről széttekinteni, az örökkévalóság ígéretét fülembe suttogó csalfa jövőt faggatni. Izgatottan találgatni, vajon mi a csuda rejtőzhet a csukott ajtó táblája mögött, félve átkukucskálni a kerítés mohás pereme fölött, keresztülbújni a rügyeiket bontogató bokrok hajlékony szárai között. A vidéket megcsodálni, a csinos nyakörvet felcsatolni, a pórázzal barátkozva az első sétákra elindulni.
Gyakran felsejlik, odakint mennyi idegen szagra felfigyeltem, furcsaságukon miként merengtem, ám gyorsan hozzáteszem, mára néhány szélsodorta foszlányból kivétel nélkül bármelyiket könnyedén felismerem. Nincs többé titok, mindent tudok, előttem van, hol kapirgálnak az unottan káráló tyúkok, merre dobognak a szomszédban a termetes patás hátasok. Orromban ott a tünékeny szépségű jácint illata, magához csábít a korán nyíló lila orgona, a kapunk mellett virágba boruló terebélyes szilvafa.
Emlékeimben élnek a bátortalan kezdeti lépések, játszva felidézhetem, ahogy kis utcácskánk rücskös aszfaltján anno gyámoltalanul végigmegyek. Lefelé baktatva végtelennek tűnt a távolság, riasztott a beláthatatlanul hatalmasnak tetsző valóság, későbbi csavargásaimon ellenben túl kicsinek éreztem a környéket, szűkösnek a Velencei-hegységet. Bebarangoltam a nevezetes helyeket, sorra felkerestem a kevésbé híreseket, aztán bal hátsó tappancsom miatt feladtam az új kalandokról szőtt terveket.
Erről is az egymást kergető percek, órák sokasága tehet, habár szakállas a történet, akik fellapozzák mesekönyvemet, olvashatják az esetet, egy csapásra elvesztettem fürgeségemet. A tacskóbénulás, sajnos, vajmi kevéssé tréfás dolog, lábacskám nehézkesen mozog, és noha nagyon igyekeztek a tudós doktorok, a suta sántikálástól eztán aligha szabadulhatok. Megfontoltan mendegélek, befellegzett a szertelen hebrencskedésnek, az ínycsiklandó kölyöktáp helyett kímélős felnőtt menüt eszegetek.
Lassan felcseperedtem, falatnyi csemetéből komoly kutyus lettem, ábrázatomon ezüstösen csillogó ősz szőrszálakat növesztettem. Közben lélekben semmit nem öregedtem, a csínytevésben mostanság ugyancsak kedvemet lelem, az enyéimet bolondozásommal szívesen megörvendeztetem. Farkincám után vidáman loholok, harsányan csaholok, az ablaküvegen tükröződő árnyakra bundámat borzolva ugatok. Boldog vagyok, hiszen pajkos társam oldalán trappolhatok, rá jóban-rosszban számíthatok.
Költözésem évfordulóját lovagommal, Bóval ma megünnepeltük, találkozásunkat a sorsnak hálásan megköszöntük, párolt finomságokból kitálalt ebédünket a kettősünkre jellemző pompás étvággyal megettük. Korgó bendőnket alaposan megtömtük, a kimerítő mulatságot a békés délutáni szieszta alatt kipihentük, terjengős históriámat sietősen lejegyeztük. Csak mikor elkészültünk, vettük észre, mily szélsebesen szalad az idő, bizony jó lenne tudni, mit tartogat nekünk a rejtelmes jövendő.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
