Neve napjáról megemlékezni sosem feledünk,
az alkalomra izgatott kíváncsisággal készülünk,
felkeléskor rá gondolva az ablakhoz szaladunk,
pajtásommal, Bóval az üvegen kikukucskálunk.
Tippelgetjük, Mátyásnak ezúttal mi lesz a dolga,
szekercéjével elűzi a hideget, netán csinálja,
az előbbi lehetőségnek szívből örvendezünk,
az utóbbi miatt ellenben megfájdul a fejünk.
A komor hangulat, sajnos, ma okkal kerülget,
híres vendégünk még hajnalban sem talált jeget,
a magasban szürke fellegek szántották az eget,
alattuk a sűrűn gomolygó köd keltett rémületet.
A hiedelmek szerint jót ez aligha jelenthet,
a régiek ilyenkor látni vélték a visszatérő a telet,
azt mondták, akár újra hó takarhatja be a tájat,
a kikelet érkezése a jövő ígérete maradhat.
Latolgatom, felvilágosult tacskóként mit higgyek,
a vidék korai, vagy későbbi ébredésére tegyek,
eddig úgy éreztem, a medvék jóslata beválik,
ám kobakomban most kétségek sora formálódik.
Szeretném, hogy az igazság a mackóké legyen,
a szépséges természet idén hamar feleszméljen,
a föld virágba boruljon, a kövér fű illatozzon,
a fák koronáján temérdek zöldellő levél nyíljon.
Ehhez nem kell se csoda, se hatalmas varázslat,
épp elég, ha az ünnepelt kivételesen lustálkodhat,
a zimankó kiseprését már sikerült megspórolnia,
a fagy előtti ajtónyitással meg felesleges fáradnia.
Szűre ujjából a tavaszt fektében is kieresztheti,
a madarak sípjait kiosztani szintén semmi neki,
míg pihen, hű lovagommal, Bóval posztolunk,
minden Mátyásnak boldog névnapot kívánunk!
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.