Áztam, fáztam eleget, meguntam már a dermeszt, a fogvacogtató hideget, kíváncsian találgatom, a meteorológusok ígéreteinek mennyire hihetek. Előrejelzéseik azt súgják, a következőkben csodás idő vár, és a kalendárium szerint is küszöbön a verőfényes nyár, de csalódtam rengeteget, pár napja még a kályha párkányáról vizslattam a sírós fellegeket. Pongrác, Szervác, Bonifác, kedves fagyosszentek, semmi gondom veletek, köszönöm, hogy idén megint felkerestetek, majd sietve továbbmentetek.
Idestova egy teljes hete felkerekedtetek, tőlünk könnyes búcsút vettetek, maradéktalanul elégedett ennek ellenére aligha lehetek. A hajnalok hűvösek, borzongva reszketek, amikor dakszlipajtásom, Bo oldalán vizitelni az udvarra kora reggel kimegyek, a kertben nyirkos kavicsokon lépkedek. A sekély pocsolyák ráncosra puhítják érzékeny talpacskáimat, az utamat keresztező fűszálak érintéseikkel cirógatják a nyakamat, csillogó harmatcseppek gyöngyöző zuhatagával öntözik makulátlan bundámat.
Ilyentájt az árnyékliliomok erdejében lakó csigák házukat cipelve megjelennek, a levendulabokrok mellett csapatostul sürgölődnek, szárítkozni a kerítés betonján összegyűlnek. Szarvacskáik végén ülő szemeikkel pislogva tanakodnak, azon vitatkoznak, ugyan merre vonuljanak, hol táborozzanak. Nekik csupán javaslatokat tehetek, ám tanácsaim nyomán aprócska tavacskánk partján eldugott strandra lelhetnek, és noha lebarnulni nem fognak, a fuvallatok korbácsolta hullámokban haslábat moshatnak.
Sünmama gallyakból, ágakból tákolt kuckója rejtekén pihenget, szimatom elárulja, haza milyen régen érkezett. Fészke mélyén az ifjoncok szuszogása tölti meg az üreget, mindnyájan degeszre tömhették a bendőjüket. A madarak vidám éneke sem csábítja a kompániát a szabadba, a lágy tüskéiket fehérről sötétre színező csöppségek közt nincs, ki kiosonna a világosba. Éles füttyeiket hallathatták éjszaka, a lakályos odú komfortját minek cserélnék a bizonytalanra, kússzon fel a napocska nélkülük a magasba.
Ragyogó korongja odafent sokáig úgyis csak elvétve mutatkozott, a komótosan ballagó gomolyok ólmos szürkesége mögött elveszetten bolyongott, sugaraival ritkán törte át a pára vaskos függönyét, zivatarok, záporok sora szórhatta a vidékre permetét. Az égi áldásból ezúttal igazán kijutott, ameddig a messzeségbe ellátok, a falucskánkat ölelő kies táj csatakossá változott. Örvendezik a locspocsnak a természet, a temérdek csapadéktól erőre kap az élet, a bőséget szavakkal lefesteni szinte költészet.
Vízből van most tengernyi, felesleges érte a kúthoz elkocogni, elég a tócsák tükrébe belebámulni. A hosszú csavargások kockázatosak, alkalmas öltözék híján gyakran kifejezetten bajosak, míg sántikálva kutyagoltam, néhányszor én is alaposan eláztam, a gőzölgő avar takarója alól kikandikáló szebbnél szebb virágok, a bájos őzikék, a szarvasok sorsában osztoztam. Hallottam az öreg fák lombjának boldog susogását, a szélben táncoló levelek zajongását, a szenvtelenül bugyogó források csobogását.
A májusi eső aranyat ér, a mondás így tartja, a szomjas föld az elsőtől az utolsóig valamennyi cseppjét mohón beissza, vagy a fürgén rohanó patakoknak adja. Nekünk ajándékul a kövér sarat hagyja, hogy az aztán séta közben pocakomat simogathassa, csinos kiránduló ruhácskámat, terepmintás hámomat csúnyán bepiszkolhassa. Picurka praclijaim elsüllyedjenek benne, ujjacskáim hajlatai teleragadjanak vele, akadjon dolga a kefének, a mosógépnek, legyen létjogosultsága a csutakolásnak, a fürdetésnek.
A megpróbáltatásoknak bátran megfeleltem, a nekem rendelt gyógysampontól prüszköltem, bolyhos törölközőmbe bugyolálva apa ölében a meséléshez hozzákészültem. Históriám sztoriját bekezdésről bekezdésre megterveztem, pontról pontra elképzeltem, lassacskán lejegyeztem. Befejezésként megkérlek benneteket, kedves fagyosszentek, Pongrác, Szervác, Bonifác, mivel visszatérésetek gondolatától kitör a frász, üdüljetek kicsit a trópusokon, az időjárás itt végre melegre fordulhasson.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
