Nesztelenül közeledett, éjfélkor megérkezett, az égbolton szikrázó csillagok fényében az ablakon benézett. Kíváncsian kémlelte a szobát, a vöröslő pirkadat derengéséig éberen őrizte az alvók álmát. Kicsikre, nagyokra egyaránt vigyázott, szemében névadóinak az évek során csupán a külseje változott. Fehéredhetett az üstök, szaporodhattak a ráncok, a néhai lurkókból lélekben talán nem lettek aggok. Bóval, a csinos tacskófiúval felütöttük a kalendáriumot, örök kölyökként élveztük a gyermeknapot.
Sokadszorra már, hogy május végi jöttét megértem, ám az esztendők alatt szívem mélyén jottányit sem vénültem. Az ünnepre tekintettel osztogatott jutalomfalatokat most is sietve legyűrtem, és noha híres karcsúságomból tagadhatatlanul veszítettem, igazán nincs miért szégyenkeznem. Koromról árulkodnak az ábrázatomon elszórt őszülő szőrszálak, körmeim a temérdek fárasztó csavargástól alaposan megkoptak, mégis ugyanaz a bohókás dakszlilány maradtam, aki a kezdet kezdetén voltam.
Régi barátaim, iskolatársaim messziről megismernek, a távolból farkcsóválva üdvözölnek, földszintes figurámnak az utcán sétálva vidáman köszönnek. Picurka termetemre a hatalmasok rácsodálkoznak, busa fejüket meghajtva körbeszaglásznak, cuppanós puszijaikkal összemaszatolnak. Mellettük peckesen lépkedhetek, emelt fővel tekereghetek, hisz puszta jelenlétükkel megvédenek, ráadásként a kánikulában árnyékukba húzódva hűsölhetek, a hidegben hozzájuk simulva melegedhetek.
Legendásan bújós természetemről apa rengeteget mesélhet, az ölében elnyúlva szunyókáló kiskutya gyengéd cirógatása közben szerzett tapasztalatoknak valamikor érzelmes tanulmányt szentelhet. Leírhatja hangos szuszogásomat, felidézheti hortyogásomat, tappancsaim kalimpálását figyelve találgathatja a lezárt pilláim mögött villódzó látomásokat. Számolgathatja a dögönyözésemmel töltött perceket, az ölelgetésembe felejtkezve elmúlatott órákat, történetemről akár könyvet is kiadhat.
Elmondhatja, mennyire rajongok a kirándulásokért, az erdők, a rétek utánozhatatlan illatáért. Szavaival az olvasók arcára mosolyt csalva lefestheti, amint meg-megállok a színpompás virágoknál, a tengernyi medvehagymánál, a poros út szélén kéklő mezei zsályánál, az árokparton kapaszkodva pirosló pipacsnál. Meghatottan ecsetelheti, mekkora áhítattal szimatolom a vadrózsát, a tavaszi kankalint, a vitéz kosbort, és megsúghatja, hogy míg ácsorgok, a rám várók levethetik a bocskort.
A tetszetős helyeken úgyis lecövekelek, a kövér fűben boldogan meghempergek, tovább csak hosszas könyörgés hatására megyek. Ameddig tehetem csendben lapulva fülelek, a bokrok sűrűjének rejtekén nyuszira, ravaszdi rókára, a zörgős avarban fürge gyíkocskára lesek, a csörtető malacok, a dübörögve vágtató szarvasok elől hamarjában kitérek. A bandukolástól kimerülten pihegek, szomjam oltására frissítő forrásvizet hörpintek, az itthon csomagolt szendvicsekből kunyerálok egy keveset.
Enni bizony szeretek, ebédemből sosem tálalhatnak eleget, de általában mértékkel eszegetek. Rossz szokásaim többségét levetkőztem, majd pótlásukra gyorsan újakat kerítettem, velük mindenkinek meglepetést szereztem. A cipőket például nem csócsálom, az ajtó üvegén táncoló fantomokat békén hagyom, haragos morgásomat méltó alkalmakra tartogatom. Cserébe a kanapén heverészve tévézek, a képernyőn felbukkanó ijesztő jelenéseknek harcias pajtásomhoz csatlakozva, csaholva üzenek.
A szertelen fiútacskót mintha a tudós doktorok receptre rendelték volna nekem, folyvást erősödő szövetségünk révén egyszeriben kiteljesedett az életem. Végtelen játékosságával a ködös múltba repít, bolondos hancúrozásával bánaton, fájdalmon könnyedén átsegít, féktelen örömével mulatni tanít. A gyermeknapot Bóval ünnepeltük, félrevonulva bölcselkedtünk, és némi tanakodás nyomán paktumot kötöttünk. Eldöntöttük, hogy az öregedésre legyintünk, eztán örökké kölykök leszünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
