Félszeg közeledésével hamar megszelídített, gesztenyebarna szemeiben csillogó kedvességével gyorsan lekenyerezett. A tapintatos szimatolást óvatos fülipuszik követték, meghatottan fogadtam figyelmét, simogató előzékenységét. Boldogan leltem rá benne páromra, az idők végezetéig hűséges barátra, a mellettem jóban-rosszban önzetlenül kiálló gáncstalan lovagra. A messziről jött vörös tacskófiú kereken egy esztendeje szerepel életem meséjében, a csodás Bo az én kis hercegem.
Kezdetben biztosra vettem, társaságát a tetőnk fölött szálló gólyának köszönhetem, megjelenésére a legkevésbé anya keresgélésének eredményeként tekintettem. Érkezése hírének hallatán az örömtől repestem, a fenntartásokat feledve elhittem, hogy kosárkáját apa a feljárón találta, a lépcsőfokokat kettesével szedve, sietve elém hozta. Az alapos nyomozást későbbre hagytam, a megilletődötten pislogó csinos ifjonccal sebtiben lepacsiztam, a gondjaimra bízott kölyköt érdeklődve kifaggattam.
Töviről hegyire áttanulmányoztam aprócska csöppségből komoly dakszlivá cseperedő pajtásom históriáját, lassacskán megfejtettem meglepetésnek szánt költözése mikéntjének titkát. Történetei révén fantáziám bebarangolhatta gyermekkori otthonát, felderíthettem a csendes Vas megyei portát, a takaros házikó picurka szobácskáját. Elméletben kipróbálhattam a játékos csemeték díványának ruganyosságát, tapodhattam a mancsnyomos szőnyeget, megtéphettem a viseltes plüssöket.
Ma már tudok a kert kitárt kapujában búcsúzkodó Tuturól és Picóról, a gyengéd anyukáról, a büszke apukáról, a visszapillantó tükörben szélsebesen zsugorodó békés utcácskáról. A gyomrot felkavaró zötykölődésről, no meg a komisz rókáról, az indulást megelőző kíméletes ebéd autózás közben kikívánkozó savanykás maradékáról. A rádióból áradó andalító zenéről, az ablak mögött hátrafelé suhanó kies vidékről, a sosem látott tájakról, a szelíd becézgetésről, találkozásunk ígéretéről.
Ámultam, bámultam, a feltoluló kérdésekből legott kifogytam, hálásan megállapítottam, hogy a fürge dalia személyében irigylésre méltó ajándékot kaptam. Magasztalhatom immár varázslatosan atletikus alakját, szabályos ábrázatát, ínycsiklandó tortájából lakmározva végigmulathatom a születésnapját, a távolból vigyázhatom közös családunk tagjainak sorsát. Méregethetem magam képzeletbeli szemüvege lencséjén át, tanácsaihoz igazodva csiszolhatom a kunyerálás, a csaholás technikáját.
Cserébe megtaníthatom mindenre, amire csak szüksége lehet, eddig a pórázon sétálás fegyelmet igénylő gyakorlatának elsajátításába fektettem a legtöbbet. Tökéletes galoppal a számtalan lecke ellenére aligha dicsekedhetünk, de tagadhatatlanul fejlődünk. Hangos vakkantások nélkül megértjük, bármerre járunk, árnyékként kísérjük egymást, haragos morgással, parázs vitával, fogvicsorgatással véletlenül sem rontjuk el a megismételhetetlen kalandok sokaságával kecsegtető csavargást.
Peckesen feszítek az oldalán, őt a világon senkinek oda nem adnám, ha az kellene, féltett kincseimet érte feláldoznám. Koszton, kvártélyon testvériesen megosztozunk, a hajnali ébredés után kánonban ásítozunk, reggelinkért trappolva a konyhába robogunk. Lelkesen vágunk keresztül a rétek kövér füvén, az erdő sűrűjén, a sziesztára készülve kényelmesen megférünk a régi kanapén. Orrunkat összeérintjük, pocakunkat a plafonnak mutatva szundítunk, a félhomályban szépeket álmodunk.
Elválaszthatatlanokká váltunk, barátságunkhoz körömszakadtáig ragaszkodunk. Krónikánk üres lapjait hétről hétre fáradhatatlanul megtöltjük, a mieink szívébe jókedvet csepegtetünk. Vidámságunkkal a szürke hétköznapokba derűt csempészünk, magunknak jutalmul csupán a másikat kérjük. Bót nagyon szeretem, megismerkedésünk évfordulóját vele ünneplem. Pompás alkalmi vacsoránkat rögvest megkezdem, ám kutyafuttában most ide is lejegyzem, a snájdig tacskó az én saját kis hercegem.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
