Feltúrtam miatta a lakást, kerestem, kutattam, az apró zugokba is bekukkantottam. Megnéztem a kamrában, a konyhában, a fürdőben, a hálóban, a lépcső alatti lyukban, a kályha mögötti sutban. Szólongattam, csábítgattam, kérleltem bújjon elő a fiókból, a szekrény mélyéről, ügyesen kiválasztott titkos rejtekéből. Fiatal társam, a detektív tacskót alakító Bo kedvéért kajtattam, szimatoltam, végül csalódott ábrázattal elfogadtam, hogy vasárnapra virradóan egy teljes órát a kalendáriumnak adtam.
A mutatók sietős átállítását már lehunyt szemmel kiszúrtam, reggel hatkor hetet kondult a harang kis falunk templomának tornyában. A közbülső percek elillantak, mintha sosem lettek volna, pihenőre vonultak a következő gyorsan pergő hónapokra. Megleszünk nélkülük könnyen az esztendő túlnyomó részében, tavasszal, nyáron, ősszel, vagy ha a fontoskodók úgy döntenek, akár a ködös jövőben. Elvesztésükért hajnalban picit sem fájt a fejem, takarómba burkolózva a helyzetet mérlegeltem.
Forogtam, morogtam, kelletlenül fintorogva nyújtózkodtam, a váratlan ébresztőért, szilánkokra tört édes álmomért mogorván duzzogtam. Hangosan ásítoztam, a korai kelés bosszantó nyűgéért legbelül a settenkedő időrablókat okoltam. Nehézkesen tápászkodtam, kényelmes kuckómat bánatos szívvel a szótlanul bámuló plüssállatokra hagytam, a kölyöktársaságra tekintettel a színjátékot bohóckodva végigcsináltam. Szaladtam, ugráltam, a tapasztalatlanokat ámító meglepetést lelkesen magyaráztam.
Az előnyöket, hátrányokat sorra vettem, a bölcsességek összeszedésével roppantul igyekeztem, kíváncsi közönségemnek sok újdonságról aligha beszélhettem. A napocska bizony eztán is keleten kél, nyugaton nyugszik, magasban futó égi útján erdőt, mezőt, hegyet, völgyet simogatón felmelegít. A madárdalos kikeletnek máris szélsebesen ajtót nyitott, szikrázó sugaraival az ablakon ravaszul bekacsintott, felőle a zsákokkal baktató Sándor, József, Benedek nálunk bátran lustálkodhatott.
Odakint senki nem maradt le semmiről, amint kötelező ellenőrző sétámra indulva felkerekedtem, a kertben vidám barátokra leltem. A fázós didergés elkerült, emitt a terebélyes leveleit hamarosan kibontó árnyékliliom picurka hajtásai integettek, amonnan régi ismerősöm, a hagymácskájából szárba szökni készülő jácint köszöngetett. A strázsáló fák, a keszekusza bokrok jöttömre pattanva kifakadó rügyeikkel dicsekedtek, a szelíden lengedező lágy fuvallatban bájos történeteket meséltek.
Hallottam tőlük sünmama idei első barangolásáról, a kicsinyke tavacskánk partján elszórt sziklákon sütkérező fürge gyíkocskáról. A kupolás etetőnk étlapjának unalmassá szürkült fogásait ínycsiklandó csemegékre cserélő csinos cinegék kalandjairól, a déli tájak messzeségéből hozzánk repülő szépséges gólya tompa fáradtságáról, a szigorúan kopácsoló harkályról. A dermesztő fagyok búcsúzását ünneplő mókusokról, a nyestek zajos rohangálásáról, az udvarunkon vendégeskedők népes kompániájáról.
Most is velük örülök a megállíthatatlan változásnak, a hunyorgó csillagok komótosnak tűnő járását kísérő csodás évszakváltásnak. A nappalok számomra oly nagy boldogságot okozó hosszabbodásának, a rigófüttyös pirkadatnak, delelőig egyre csak rövidülő árnyékomnak, az éjszakát sötét palástja leterítésében a korábbinál eredményesebben akadályozó világosságnak. A vöröslő alkonyban felhangzó tücsökmuzsikának, a fölénk emelkedő cipóképű holdnak, a cikázó denevérek látványának.
Pszt! Valahol a távolban fülesbagoly huhog, korgó bendővel a teraszra kocogok. Az asztalon szipogva serceg a kövér gyertya vibráló lángja, apa ölében a pajkos dakszlit bolyhos pokróc várja. Gondosan befészkelek, nyakamtól farkincám utolsó finom szőrszáláig mindent plédembe tekerek, a sejtelmes félhomályban a vacsora érkezésére figyelek. Hatvan perc nem a világ, múlt éjjel ennyivel forgatták előbbre az órát. Az elveszett időt később visszaadják, levélhulláskor Bóval szunyálhatunk tovább.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
