Eltökélten készültem fogadására, hajtottam magam, hogy ha bekopogtat, alaposan kiélvezhessem valamennyi édes pillanatát. Felhőtlen ünneplésétől a földrajzi korlátok sem vették el a kedvem, köszöntése ugyan általában csupán a tengerentúlon szokás, vastagon szedett bejegyzésének mégis könnyen helyet szorítottam kalendáriumom üresen ásítozó januári lapjainak egyikén. Egészen pontosan ezen a main, amikor annyi várakozás után ránk virradt a semmittevés napja.
Tekintélyes gyakorlattal futottam neki a kora hajnaltól késő éjszakáig tartó ígéretes programnak, ébredéskor tacskós derűvel nyújtóztattam tagjaimat a marasztalóan melengető takaró alatt. Picurka praclijaimat szétvetettem, hasamat kéjesen a mennyezetnek mutattam, boldogan hortyogva szunyókáltam. Megállíthatatlanul sodródtam az árral, fiatal társam, Bo lepedőnyi füléhez hajolva a gondos tervezgetés teljes hanyagolásáról, a békés filozofálgatás értelméről suttogtam.
Hallgattam egyenletes szuszogását, oldalához simulva elmélkedtem a véletlen szülte lehetőségekről, lustán pislogva latolgattam a folytatást. Kezdetben leginkább a reggeliről, a korgó bendőmet megtöltő finomságokról fantáziáltam, és mert mint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt, nem rohantam a konyhába. Türelmesen böjtöltem, az álmosító nyugalomban elpilledve beletörődtem, hogy anya ez egyszer elnémította a bosszantóan csörömpölő vekkert, halogatta tányérkám megpakolását.
A szükség törvényt bont, kihagyhatatlan sétáimhoz fontos a degeszre tömött pocak. A csípős hidegben ma is hasznát láttam az elégethető kalóriák sokaságának, a pocsolyák jeges páncélján csúszkáláshoz elkéltek a lélekmelegítő jutalomfalatok. Jöhetett a seregnyi darabkára tört halas csemege, a héjától megfosztott harapásnyi alma, apa szalámis szendvicsének elkunyizott ropogós sarka, finnyáskodás nélkül nasiztam, megkértem az árát a kirándulókat mulattató bohóckodásnak.
Jóllakottan ültem, feküdtem, pitiztem, bármerre vezetett az utunk, vidáman pacsiztam. A régimódi térképre, a fák kérgére festett jelzésekre fittyet hánytam, felkapaszkodtam a meredélyekre, leereszkedtem a sziklás árkokba. Apró lábaim vittek hegyen, völgyön át, ösvényt tapostak a rétek zúzmarától csillogó megsárgult gyepén, követték az erdei csapásokat borító zörgős avarban a fürge mókusok, a szökellő nyuszik, a családostul vonuló vadmalacok, a galoppozó őzek nyomát.
Mehettünk erre vagy arra, kanyarodhattunk jobbra, netán balra, hosszúra sikeredett vasárnapi barangolásunk zárásaként hazakeveredtünk, sötétedéskor most sem kellett az utcán bolyonganunk. Kulcs fordult, retesz kattant, kilincs nyikordult, kapunk hívogatóan feltárult, a fogvacogtató fuvallat feladhatta üldözésemet. Tiszteletet parancsoló igyekezete ellenére eztán próbálkozhatott, ruhám alá bekúszó ujjainak fagyos csiklandozásával csak a masszív ajtóig zargathatott.
Idebent sietve bújtam ki sárfoltos kabátkámból, dobtam félre csinos nyakörvemet, vele a tekergőző pórázt, a fürdés fenyegető rémétől berzenkedve engedtem a vízcsapnál megtisztogatni elgyötört tappancsaimat... Visítva fújtató hajszárító, zsíros mancskrém, akkurátus kullancsmustra, hátamon szánkázó selymes szőrű kefe, bundámban por, piszok, rejtőzködő undok potyautas aligha maradhatott, a forró kályha széles párkányára segítségemmel idegen nem juthatott.
Megülünk itt Bóval kettesben, az unottan ketyegő faliórára sandítva számláljuk a lassan vánszorgó perceket. Dakszli létünkre nagyokat nyelve vizslatjuk a jövőt, fürkésszük a távolt, szimatolva lessük megérdemelt vacsoránk érkezését. Igazán tálalhatnák már, hisz a vak is láthatja, a kimerültségtől majd leragad a szemünk... Messze még a semmittevés napjának vége, és noha a kutya se hitte volna, hogy ünneplésében ennyire elfáradhatunk, a köszöntésével járó élvezetekre holnap megint sort keríthetünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
