Dobozkájukban megbújva számlálják az estéket a törékeny üvegdíszek, izgatott csilingelésük az alkony csendjében átszüremlik a kopott kartonfedélen. Méltóságteljes némaságban tervezgeti a fenyő csúcsának maga sem tudja hányadik meghódítását a ködös múlt szépségén merengő vénséges ezüstcsillag, ügyel a nyelvére a régi bronz harangocska. Lassan búcsúzik az aranyvasárnap, közeleg a fenséges karácsony, ám én még latolgatom, milyen ajándékokkal lephetném meg az enyéimet.
Bo tanácstalanul szemléli vívódásomat, értetlenkedve figyeli morfondírozásomat a séta perceiben, hallgatja suttogós töprengésemet a délutáni szieszta békés óráiban... Magyarázhatom a különös helyzetet a majdnem tizenegy hónapos tacskófiúnak, győzködhetem a Mikulásról szóló históriáimat is gyanakvással fogadó fiatal pajtásomat a szobán keresztülszálló csöppnyi angyalkák létezéséről. Hit kérdése az egész, a Jézuska érkezésének meséje bizony újabb kihívás elé állítja kapcsolatunkat.
Eredményeim tagadhatatlanok, kétségeit félretéve szertelen társam máris próbálkozik. Igyekezetét igazolandó sorra hozza a szerinte megfelelő tárgyakat, egyszer göcsörtös ágat, mohás követ, másszor petyhüdt labdát hurcol ki a bokrok közül. Szabadban zsákmányolt szerzeményei gyűjteményében ott az árokparton kiásott fogatlan fésű, a fél pár ötujjas kesztyű, a repedt virágcserép. Nagylelkűsége nem ismer határokat, saját rágókájáról, apa elrejtett zoknijairól ugyancsak könnyedén lemondana.
Legyen bármi, kizárólag az a fontos, hogy örüljenek neki… Visszhangozzon a fejcsóválás kísérte vidám kacagás, bátorítsanak a dicsérő szavak, cuppanjanak a nyálas fülipuszik, dögönyözzék gyengéd kezek a csacska kölyökdakszlit. Lehessen hemperegve hancúrozni, morogva birkózni, tréfásan vicsorogva incselkedni, kergetőzve ugrálni a ruganyos kanapé puha párnáin… Ölben ücsörögve élvezni a finom cirógatást, anya védelmező karjaiban fáradtan elszunnyadni, szuszogva horpasztani.
A boldogsághoz ennyi éppen elég, az ünnepi ebéd, a vacsora bejglistül, szaloncukrostul csupán jóleső ráadás. Velejárója az együvé tartozás csodájának, a varázslatos érzésnek, amelyben a vitákat feledve ifjoncoknak, korosabbaknak, két- és négylábúaknak, simabőrűeknek, bundásoknak, tollászkodóknak, kivétel nélkül valamennyiünknek részesülnünk kellene… Az első lépéseket itthon mi idejében megtettük, megbarátkoztunk éles karmú cicánkkal, Ciniminivel. Aki akarja, utánunk csinálhatja.
Érdemes, mert az önzetlen szeretet többet ér a világon mindennél, sugárzó melegsége felülmúlja a boltokban megvásárolható, temérdek pénzért megszerezhető drágaságok ragyogását. A hivalkodó csecsebecsék, a puccos ruhák, a játékok előbb-utóbb megfakult, elnyűtt, megunt limlommá válnak, míg a szívből jövő kedvesség örök. Bennünk él az idők végezetéig, felidézhetjük a bajban, segítségül hívhatjuk a borús pillanatokban, kiapadhatatlan forrásához elvezethetjük a nyomunkban ballagókat.
Látatlanban azonnal becserélném érte a fa alá kerülő, színes szalagból formázott masnival ékesített pompás csomagjaimat. Harsányan csaholva űzném a homályos messzeségbe a rosszat, a csüggesztő gondokat, a rémisztő veszélyeket. Tündöklő mosolyba öltöztetném a földkerekséget, és felőlem szikrázhatnának a csillagszórók, kacsintgathatnának a villódzó lámpafüzérek, nincs az a bolyhos plüss, selymes tapintású takaró, csinos kabátka, ínycsiklandó nyalánkság, amiért elcsábulnék.
Az adventi gyertyák táncoló fényében az aranyvasárnap hamarosan elköszön, kobakomat most már nem töröm tovább. Minek is erőltetném, hiszen pontosan tudom, legértékesebb kincsemnél, feltétlen hűségemnél szebb meglepetést aligha találhatok. Szentestére ajándékul ezúttal magamat adom, Bóval szövetkezve megmutatom, hogy a fagyos téli széltől óvott, a perzselő nyári kánikulától féltett kettősünk rajongó ragaszkodása mellett a kalendárium összes napja karácsony.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.