Harsány vakkantásaikkal már a távolból üdvözölték, barázdált homlokuk ráncainak fedezékéből kémlelő tekintetükkel kíváncsian méregették. Óvatosan körülvették, alacsony termetén álmélkodva orrukkal böködték, sajátjukhoz hasonlóan lebegő fülei, aranylóan vöröslő bundája láttán csapatukba fogadták. A Velencei-hegység meghódítására törő VizslaKalandorok a pirinyó tacskó helyismerete előtt fejet hajtottak, bohókás társam, Bo személyében vezetőre találtak.
Ajsa, Moyra, Molly, Vahúr, velük a többiek, kis falucskánk nevezetessége, a híres szintezési ősjegy szomszédságában, a magasba nyúló sziklaszirt árnyékában gyülekeztek. Kompániájuk először fordult meg Nadapon, így mindnyájan izgatottan szimatoltak, szaladgáltak, bújták a térképet, az indulásra várva nyugtalanul fürkészték a rejtelmes rengeteget. Keresték az utat és nem tagadták, örömmel szegődnek a vidéket apa oldalán gyakorta bebarangoló kotorék nyomába.
Bizony kicsi, nyújtózkodva talán térdig ér, sugdolóztak lihegve… Úgy okoskodtak, a boldogan ugrándozó dakszli nyolcat-tízet lép, míg a fajtájuk béli daliás ebek hármat, ám cserébe lelkes barátjuk otthonosan mozog az ösvényeken, a keskeny vízmosásokban. Álmából ébresztve megsúgja, merre kanyarog a piros sáv, a csábító illatokkal csalogató vadváltóknál sem véti el az irányt, őt követve nincs hiba, ijesztő bolyongás, könnyebben megy a nyelvlógatós kutyagolás.
Belevágtak hát ízibe, hosszan tekergő karavánjuk lassan araszolt az erdő fáinak lombkoronája alatt. A vastagodó avar árulkodóan zörgött, vékony gallyak reccsentek, a hajladozó ágakon mókus szökellt, a messzi porták valamelyikén gyámoltalan bárányok bégettek… Az első méterek kedvet csináltak a szabadban kujtorgáshoz, a közeli Halastói-árok tisztásán nézelődő vándorok felidézhették a búcsúzó nyár kirándulásainak emlékeit.
Akadt élmény a Bakonyból, a Börzsönyből, sőt, a tévében Pajkaszeg néven emlegetett Pilisszentlélekről is, most pedig elérkezett az ideje az újabb kihívások leküzdésének. A szemközt zöldellő meredély megmászásának, a fennsíkon elterülő Nagy-legelő, a bronzkori földsáncok maradványait őrző Pákozdvár elfoglalásának. A titokzatos Bárcaházi-barlang kutatásának, a szépséges Bodza-völgy, majd a varázslatos Angelika-forrás becserkészésének.
Az út mentén egymást érték az érdekességek. Emitt fenyegető kiállású rottweiler életnagyságú szobra kacsintott ki a régi pincesor zártkertjének kerítése mögül, odébb pompás nomád jurta árválkodott, feljebb kiszolgált sorompón vonult át a hátizsákosok serege… A fekete szeder torkoskodásra bátorította, a csodás kilátás az izzasztó kaptatókért kárpótolta a résztvevőket, a Likas-kő fotózkodásra invitálta a tövében megpihenőket.
Jól jött a szusszanásnyi lazítás, hiszen a szakadatlan kapaszkodás, a könyörtelen emelkedőkön caplatás délre felemésztette a hajnalban porciózott reggelivel bevitt kalóriákat. Kinek ínycsiklandó turistaszalámis, lángolt kolbászos, netán párizsis szendvics, másnak gondoskodó szeretettel falatnyi rudacskákra vagdalt, zacskóba csomagolt virsli jutott. Ebédje elköltésénél páratlan figyelmet a bájosan kajla kölyök, az alig néhány hónapos Csipke kapott.
Óvták, védték, cipelték, a fáradtságtól komolyan kímélték, a mancsfájdító próbák és a túra távjának teljesítése alól felmentették. A hazatérésben ugyancsak segítették, rövid tanakodás után Bo felügyelete mellett elengedték… A VizslaKalandorok itt jártak, nadapi tapasztalataikról szóló beszámolójukban a mély fűben gázoló tacskóra is utaltak. Jöhet ősz, tél, vagy tavasz, ha megint erre vetődnek, immár legalább ketten leszünk, akik elkísérjük őket.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.