Megérkezett hozzánk a gólya. A hűvös tavasztól idegenkedve jókora késéssel bukkant fel kis falunk kéklő egén, útbaigazítás után kutatva kecsesen lejjebb ereszkedett. Méltóságteljesen siklott a főutca felett, bekukkantott a porták udvarába, fekete szegélyű hófehér szárnyaival szinte súrolta a fák koronáját. Fittyet hányt a kényelmes fészekre a villanypózna tetején, hegyes csőrében masnival átkötött pakkot szorongatva éppen a kapunk előtt ért földet. Engem keresett, ajándékba egy aranyos tacskót hozott.
Rendszerint harsány hangom cserbenhagyott, a kölyök láttán elnémultak feltörő vakkantásaim. Zavartan toporogtam, macskaugrásnyi távolságból szimatoltam, elfogódottan mérlegeltem a lehetőségeket. Félve latolgattam, vajon csupán a képzeletem tréfálkozik, és mire felmérem a helyzetet, a ködkép szertefoszlik, vagy az ismeretlenül is ismerős jelenés a valóság. Amennyiben az utóbbi, úgy tévesen kézbesített küldemény, nálunk megpihenő vendég… Netán tényleg az én meglepetésem?
Bo, Bo, Bo… Óvatosan ízlelgettem az apától hallott nevet. Csendesen suttogva gyakoroltam, próbálgattam kiejtését simogató kedvességgel, szeretet fűtötte melegséggel, fegyelmező morgás kísérte fejcsóválással… Kitartóan forgattam, tekergettem, csócsálgattam, de bármerről vizsgáltam, egészen másként csengett, mint a Panka. Határozottnak, rövidnek, tömören kifejezőnek, egyúttal megmagyarázhatatlanul hosszúnak tetszett. Olyannak akár a viselője.
Lassan ocsúdtam a megdöbbenésből, oldódott a tagjaimat bénító zsibbadt tehetetlenség. Az izgalomtól reszketve nekilódultam, torkomban dobogó, hevesen kalapáló szívvel mutattam az utat birodalmamba. Boldogan loholtam, farkammal lelkesen integetve ugráltam körbe a világra bizonytalanul pislogó setesuta költözködőt. Barátkoztam alkatával, vonásaival, és felébredt bennem a remény, hogy végre vége a magánynak, eztán nem leszek egyedül idehaza, a fiatal dakszlifiú talán örökre velem marad.
Repdestem a feltételezés örömétől, mert csinosabb lakótársat lámpással sem találhattam volna… Hajszál híján máris nagyobb nálam, termetével, erejével aligha versenghetek… Hiába, na! Leplezetlen érdeklődéssel mustrálgattam arányos alakját, széles vállait, domborodó mellkasát, selymes tapintású vöröses bundája feltűnő csillogását. Bámultam mélyen lelógó hatalmas füleit, mackós tappancsait, a hullámos redőkbe gyűrődve hanyagul bokáira csúszó divatos bőrharisnyáit.
Lénye lenyűgözött, szelíd ábrázata, kíváncsian rám szegeződő tekintete, a gesztenyebarna szemeiben fénylő jó szándékú pajkosság eloszlatta félelmeimet… Megvan, kivel oszthatom meg életem emlékezetes pillanatait, az álmodozással töltött édes semmittevés perceit, a tóparti séták, az erdei kirándulások élményeit. Összebújhatunk kuckóm rejtekén, anya ölében, a fedett teraszon ücsörögve figyelhetjük a vigasztalanul szakadó esőt, tele pocakkal sütkérezhetünk a közelgő nyári kánikulában.
Miénk itt minden. A felderítésre váró pompás kert, a régóta otthonomul szolgáló, falaival védelmező ház, a kopogós padlójú szobák, az ínycsiklandó illatokban úszó konyha, a csábító hűtőszekrény… Elég akarnunk, és szerephez juthat kétszemélyes tányérkám, a lábaitól miattam megfosztott, alacsonyan terpeszkedő dupla kanapé, a zsáknyi pattogós labda, a puha plüssök serege... Előkerülhetnek a tejfogaim elhullása óta fiókban őrzött sípoló rágókák, a kikezdhetetlen műcsontok.
Döngő léptű pajtásom vidám társaságát hamar megszoktam, ha rajtam múlik, többé sosem mondok le róla. Elválaszthatatlanná váltunk, együtt kelünk, fekszünk, szüntelenül hancúrozunk, bolondozunk, birkózunk… A bohókás játékot elnézik nekünk, hisz Bo még apró gyerek, csak négy hónapos. Sokat kell tanulnia, ám amint komoly tacskóvá cseperedik, beavatom a mesélés misztériumába. Most az alapozásnál tartunk, úgyhogy megyek is kergetőzni.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
