Csontjaimban érzem, közel járnak. Öles léptekkel, sietős eltökéltséggel róják útjukat, viseltes bocskoruk talpa alatt recsegve hasad szilánkokra a makacs éjszakai hidegben befagyott pocsolyák jege. Hatalmas posztózsákot cipelő görnyedt alakjuk hamarosan feltűnik a pirkadatkor bíborfényben fürdő határban, jöttükre felébred a természet, ünnepel a világ. Néhányat alszunk, és mindhárman itt lesznek, meghozza a meleget Sándor, József, Benedek.
Megértem Szent Péter csalódottságát, idén megint okkal csóválhatja a fejét. Az emberek könyörgő fohászait hallva ő idejében elindítja első küldöttét a gondosan csomagolt szép idővel, utána a másodikat, majd a harmadikat, ám hiába veszi esküjüket, rendre ugyanaz a bosszantó história... Futárjai sorra betérnek a Tejút mentén terpeszkedő ősöreg ivóba, esznek, isznak, mulatnak, féktelen jókedvükben ott ragadnak, a népek meg didereghetnek.
Pusmognak is hoppon maradók, terjed a pletyka. Mondják, csak Mátyásra számíthatunk, aki nem rest megkeresni a pernahajdereket. Ostora suhintásával évről évre emlékezteti dolgukra a komákat, kacagva figyeli, ahogy gyapjasan göndör fekete kucsmájukat szorongatva, csapot-papot hátrahagyva, rohanvást szedik a sátorfájukat. Neki bőven elég, ha az egyik korábban, a másik utóbb, a leglassabb némi késéssel megérkezik.
Erről szól a tréfás legenda, és míg a mosolygós tavasz türelmesen várja a nevére címzett pakkot, március elején a meteorológusok üdvözleteit, a jövő szombaton a nap-éj egyenlőség alkalmából gratuláló csillagászok köszöntéseit fogadja… Aprólékosan ellenőrzi Tél tábornok munkáját, szükség szerint visszahívja helyre tenni a hibákat. A viharos böjti szelekkel kiseperteti a bút, a bánatot, a szeszélyes április esőiben tisztára mossa a tájat.
Betoppanása vitathatatlan tény, jelenlétére bizonyíték a kalendárium… A teljesíthetetlen ígéretektől tartózkodik, engem sem hiteget hirtelen betörő kánikulával, a türkizkék égen úszó, barátságosan bégető nyájnyi bárányfelhővel. Megüzente, messze még a tikkasztóan forró nyár, vele a strandszezon, bélelt kabátkámat korai elpakolni, csuklyás matrózpulcsim, kötött garbóm, csinos olasz kardigánom pedig könnyen hasznomra lehet.
Szeretettel bátorítja rajongóit a kikelet, gyengéd simogatása nyomán körös-körül megtelik élettel a vidék. Halk szavára előbújnak az erdők-mezők rejtőzködő lakói, ködös párát lehel a talaj, kikukkantanak az avar vastag takarója alól a virágok, zöldülnek a rétek, rügyet bontanak a fák. Ledobják kemény páncéljukat a tavak, csobogva buzognak a források, vidáman csilingelve csörgedeznek a patakok.
Teraszunk padlójának kőlapjain máris hangyahadak felderítői cirkálnak, a korláton ücsörögve dörzsölgetik praclijukat a legyek. Kertünkben méhecskék döngicsélnek, a magasban lepkék lejtenek pajkos örömtáncot. Fenyőnkön lelkesen burukkolnak a galambok, az ágakon az ínséges hónapokban kiszórt eleségért hálálkodó picinyke madárkák dalolnak. Két udvarral odébb sörényüket rázó, patájukkal a kifutó porát rugdosó lovak prüszkölnek.
Kíváncsian szagolok a levegőbe én is. Friss illatokat szimatolok, mélázva találgatom, mikorra tervezhetik a hazaköltözést a fürgén cikázó fecskék, a repülés tudományát falucskánkban elsajátító gólyák. Fülelek az ismeretlen neszekre, kobakomat felkapom a közeledő lépések zajára. Tekintetemet nyikorgós kapunkra függesztem, izgatottan lesem a három zsákos vándor felbukkanását, hisz olyan csodás lenne, ha Sándor, József, Benedek hozná végre a meleget.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.