Lelkes csaholásom elijesztette, iszkolt sebesen. Útjában borult a virágtartó, repültek a cserepek, mire lekászálódtam az ágyról, az álmomat motozásával elűző hívatlan vendéget elnyelte a sötétség. Az éjszaka csöndjében a bokrok távolodó zörgése kísérte vonulását, és noha árnyát csupán villanásnyi időre láttam, tudom kit értem sompolygáson. Titokzatos illata, szőrének elhullajtott szálai elárulták a mi kis falunkban kujtorgó rókát.
Számítottam érkezésére, híre megelőzte. Nadapon bizony hetek óta beszélik, hogy társával szövetkezve a vörös bundás az utcákat rója… Alkonytájt alighanem meglapul az árkokban, a kövér fűben, a parkoló autók között. Óvatosan cserkészi be a vidéket, kivárja a megfelelő pillanatot. Fürgén oson keresztül az udvarokon, tréfálkozva kapcsolgatja a mozgásérzékelős lámpákat. Szimatol, rámol, nyomokat hagy, megriasztja az esti portyázásra induló nyesteket.
A szerencsések megörökítették, amint befelé kémlel nappalijukba… A sietősen elkattintott fényképek tanúsága szerint az érdekes jövevény fiatal, karcsú, kisportolt atléta. Magas homlokú snájdig arisztokrata, makulátlan fehér mellényben, térdig érő fekete kamáslikkal. Piperkőc határozott fellépéssel, puha talpakkal, ápolt praclikkal, hatalmas fülekkel, éberen szikrázó sárgás szemekkel.
Eleganciájával kizárólag kíváncsisága vetekedhet. Megfordult a templom mögötti hegyoldal kertjeiben, a főút mentén, majd nálunk, a szintezési ősjegytől macskaugrásnyira… Bátran használja a kerítéseken tátongó réseket, követi a kitaposott csapásokat, jön-megy kedvére. Hempereg a gondosan nyírt gyepen, szunyókál a rumlis fészerekben, gusztálgatja a dísztavakban úszkáló csillogó aranyhalakat, komoly csínyeket azonban nem varrhatnak a nyakába.
Tradíciók ide vagy oda, a koma eddig kerülte a nagy becsben tartott szárnyasokat, a tyúkok, libák, kacsák háborítatlanul alhatnak. Hiába, régen nincs már baromfiól valamennyi portán, és ahol mégis akad, dézsmálásával oktalanság ingerelni a gazdát. Minek fáradni, ha a kóborlókat terített asztallal fogadják... A betoppanó erdőlakó megtömheti korgó bendőjét a kukákba hajigált finomságokkal, az aluszékony házőrzők, a folyton tekergő kinti cicák tányérjában félrekotort falatokkal.
A vacsora végeztével a játékon a sor, a friss pipicombról lemondó vadász mulatsághoz pedig prédának igazán tökéletesek a bejáratnál levetett szandálok, papucsok… Hiszen téphetőek, rághatóak, összenyálazhatóak. Ráadásul, a zsiványkodás illúzióját teljessé teszi, hogy a különféle lábbelik eltüntetését a károsultak éppen úgy felemlegetik, mint a ködös múltban a csirkék, récék elrablását... Kasza, kapa, vasvilla után viszont manapság sehol sem kapkodnak ilyen csip-csup ügyekben, többnyire elintézik a dolgot mosolygós fejcsóválással.
Cserébe örülhetnek a gyerekek... Vuk, Karak, Csele népszerű rajzfilmfigurák, és hús-vér ihletőjük most hipp-hopp, az ablaknál termett. Az apróságoknak életre szóló élményt kínált az alkalom... Hát kell ennél izgalmasabb? Az ámulattól nyitva felejtett szájjal a párkány peremét markolva, fedezékből meglesni a pihenő vándort, esetleg a félelemet, reszketést legyűrve kirohanni hozzá… Utóbbi miatt ne hüledezzen senki, a találkozás belőlem ugyancsak hasonló megfontolatlanságot váltott ki.
Neszezésére ébredtem az éjjel, és mert annyit hallottam a kópéról, rögtön felismertem. Hangos ugatással száguldottam a terasz ajtajához, haragot mímeltem, míg lengedező farkam a béke üzenetét közvetítette. Sima tacskóbalhé, tőlem ennyire futotta… Remélem, a róka rege vidám tanulsággal zárul. A környékünkön csavargó ravaszdi hamarosan visszatér a fák rengetegébe, a rejtelmes bozótosba, hogy kirándulásaimon baráti vakkantással, vonyítással köszönthessen.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
