Születésnapja keddre esett, anya mégis itthon ünnepelt. A fenyegető vírus elleni harc jegyében szabadságolták, munkahelye kiürült, így fogadhatta puha papucsába bújva a köszöntéseket. A rendhagyó körülményektől eltekintve pont, mint tavaly, amikor vasárnap fújta el a kicsinyke torta mázas tetejére tűzött gyertyák lángját... Lázas sürgés-forgásra biztosan nem számított, okkal remélt némi jól megérdemelt pihenőt.
Ábrándozhatott a lustálkodásról, ám mert elsőként akartam gratulálni, terveit korán felborítottam… Könnyen ment, hisz szokás szerint hajnalban ébredtem. Türelmetlenül pislogtam az órára, izgatottan vártam, hogy az éjszaka sötétjét felváltsa a virradat derengése. Ugrásra készen lapultam, és látva az ablaküvegen megcsillanó, a szoba falán tapogatózva kúszó fénysugarakat, támadásba lendültem... Óvatosan odasettenkedtem, bemásztam az ágyba, furakodtam a dunyha alá. Fülipuszijaimmal szétkergettem a homályosuló álmokat.
Szemvillanás alatt szertefoszlott a csönd, hideg orrom szimatolása nyomán vidám sikongatás töltötte be a házat… Követhetett jókívánságaival apa, a konyhában prüszkölhetett a kávéfőző, jöhetett a reggeli, és sort keríthettünk a kötelező kerti sétámra is… Bizony, fázósan kapkodtam a lábam a húsvétkor uralkodó tavaszias meleget hátrálásra kényszerítő hűvösben. Olyan gyorsan szaladtam befelé, hogy az égen nyargaló felhők sem bírták szusszal.
A lelakatolt kapu résein betört otthonunkba a külvilág, a verseny azonban szerencsére eldőlt. Elégedetten nyugtáztam, hogy a napkeltével összehangolt akciómmal mindenkit megelőztem... Manyi mamát, Jancsi papát, azaz anya szüleit… Barátunkat Vezdust, a szorgos mesemondót, aki kivételesen a televíziós tehetségkutató műsorokhoz méltó dalocskával próbálkozott… Az üdvözletek délelőtt induló rohama pedig már a bajnoknak dukáló kényelemben talált.
Büszkén feszítettem az ünnepelt ölében, engedtem simogatni a kobakom, cirógatni a pocakom, méregetni a körmeim. Bolyhos plédembe burkolózva a messzeségbe révedtem, bámultam a távolban magasodó domb lankáin hajladozó fenyőfákat. Morcos vakkantásokkal igyekeztem megregulázni a frissen felásott veteményesben hempergő cicánkat… Örültem, hogy segíthetek válaszolni a közösségi oldalakon érkező tengernyi üzenetre.
Kerüljük a cukrászdákat, a sütivásárlást apa most sem erőltette... Miattam tényleg feleslegesen ragaszkodna a nyalánkságokhoz, a krémes, gyümölcsös, csokis finomságokból úgysem kaphatok, és hát édesség akad a szekrényben… A harangszóra tálalt ebéd megkoronázásaként beértem a tejszínhabos gesztenyepüré csábító illatával, majd dolgoztam anyával... Hiába, nincs pardon. A céges konferencia-beszélgetésekbe a hivatali szünettől függetlenül illik bekapcsolódni.
Beleszédültem, annyi különös dologról hallottam. Éberségem elszállt, pilláim elnehezültek, titkon fohászkodtam, hogy hagyjuk végre a vállalati fontoskodást… Farkcsóválva lelkesedtem a kevéssel később kezdődő sziesztáért, az önfeledt henyélésért, amiből szürkületkor a telefon csörgése vert fel… Előbb Timi, saját szabászom jelentkezett Atlantából, utóbb Maggie tette félre néhány percre a télbúcsúztató szarvasnézést a kanadai határ melletti Pittsburgben. Az este zárásaként Andi és Bence emelte a poharát Budapesten.
Zsúfolt egy ilyen ünnep, tacskófejjel nehéz elképzelni, miként birkóznánk meg vele, ha nem vonulnánk ideiglenesen önkéntes karanténba… Idén immár túl vagyunk rajta, anya születésnapja elmúlt. A nyúl távozása után sebtiben megtartottuk, és azt se bánom, hogy a szívemnek kedves évforduló legközelebb jövő áprilisban, a nyugalmas hétvégék valamelyike helyett éppen szerdán esedékes… Csak együtt lehessünk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
