A kenyeres kocsi hajnalban kocog fel Nadapra. Csendesen gurul végig az ébredező főutcán, elhalad a Patkó Csárda előtt, leparkol a kavicsos placcon, sietősen rakodik, aztán robog is tovább. A friss cipók, kiflik, zsömlék, az édes és a sós sütemények katonás rendben sorjáznak a sárga ládában… Várják, hogy a Panka ABC polcaira kerüljenek.
Igen, igen… Panka ABC… Remekül hangzik, és bárcsak dicsekedhetnék, de a kisbolt sajnos nem utánam kapta a nevét. Panka lakik a környéken több, a legközelebbi mindjárt a szomszédban. A megtiszteltetés inkább neki, az étteremre vigyázó vizslának dukálna. A választás feladata azonban eleve házon belül maradt, a tulajdonos pedig már azzal is tett a közösségért, hogy nélkülünk, családjára gondolva intézkedett.
Januárban terelte vissza az életet apró falucskánk elhagyatottan szomorkodó picurka üzletébe… A kirakat üvege mögött fények gyúltak, a fagyasztót, a pultokat feltöltötték, a kopott padlót felsikálták… A ráccsal védett bejárat fölött hetek óta új, színes felirat virít, a falon hatalmas táblák figyelmeztetnek a változásra.
A roskatag ajtót is lecserélték a napokban. Ideje volt, hiszen Ildikó reggel fél hatkor érkezik, és a sötétben bajlódik a kulcsokkal, zárakkal. Odabent első dolga kiütni a riasztót, majd felkészül a nyitásra. Magára ölti piros pulcsiját, amelyen cirkalmas fekete betűk díszelegnek. A betérők kiolvashatják belőlük, hogy a mosolygós pénztáros… Vera…
Tessék? No, most akkor, hogy van ez? A kasszánál véletlenül se jöjjön zavarba senki… Vera ugyanis valójában Ildikó. Titok, csel, trükk, netán megtévesztés nincs a tarsolyában… Elég megkérdezni, szívesen mesél, miközben pakol, méricskél, csomagol, kiszolgál, az árazópisztolyt csattogtatja…
Az okmányait hivatalosan böngészők szólíthatják az anyakönyvi bejegyzése szerint, ám születését követően a família „átkeresztelte”… Fiúra számítottak, lány látta meg a napvilágot, és a kórházban kapkodva bediktált névnél otthon testre szabottabbat akartak… A kupaktanács döntése rajta ragadt, megjelenik formaruháján is.
Köszönthetik így, akár úgy, a vásárlók jöhetnek-mehetnek, nekem a küszöbig érvényes a mandátumom. Régen az emlékezetembe véstem, hogy négylábúaknak semmi keresnivalójuk egy közértben... Temérdek a lemondás, bele kell nyugodnom a helyzetbe. Nyújtogathatom a nyakam, a húsos hűtő tartalmát kizárólag messziről gusztálhatom. Csoroghat a nyálam, hiába lapul ott a rengeteg ínycsiklandó kolbász, virsli, szalámi, kénytelen vagyok beérni a csábító illatokkal.
Rögtön balra dobozos üdítők, kávék, energiaitalok, a szemközti fridzsiderben tejtermékek, sajtok, joghurtok sorakoznak... A farsangi időszakban a „boszorkánygarázst” sem rejti paraván. A szalonállapotú, karcmentes, nullkilométeres cirokseprűk a sarokban találgatják, ki lesz a gazdájuk. Közvetlenül mellettük kelletik magukat a cicáknak, kutyáknak szánt eledelek, és ha beszabadulhatnék, hamar kiszimatolnám, hogy dakszlitápot, marhafejbőrt, nyúlfület hoztak-e a szállítók.
A szabályokra persze fittyet hányhatnék, a borítékolható ramazúrinak hátamat mutatva nyargalhatnék. Mire felocsúdnak, felderíthetném a félreeső zugokat, a homályba vesző raktárt… A Panka ABC nem nagy, könnyen kiismerhető. Keveset tudok róla, éppen csak elkezdtem a tanulmányozását, mégis javasolni fogom anyáéknak, hogy ugorjunk be gyakran.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
