Létezése lehetőségét jobbára megmosolyogják,
megvalósíthatóságát a tudósok erősen vitatják,
pajtásommal, Bóval kicsit mégis kísérleteztünk,
vasárnap virradatkor igazi időutazó tacsik lettünk.
Messzire nem jutottunk, a közelben maradtunk,
hajnali háromkor hirtelenjében kettőre ugrottunk,
minderről az órára pillantva megbizonyosodtunk,
éppen hatvan perccel többet lustálkodhattunk.
Hosszú szunyálásunk senkinek sem árthatott,
ébredéskor úgy tetszett, a világ alig változott,
tányérkánkban ott illatozott a pompás reggeli,
délelőtti sétánkhoz, sajnos, fel kellett öltözni.
Az árulkodó jelekre persze éberen ügyeltünk,
amit csak tudtunk, az utókornak feljegyeztünk,
néhány különlegességet csokorba szedtünk,
mai mesénkbe pár érdekességet beépítettünk.
Itt van például, hogy a napocska korábban kelt,
ám égi útján a megszokott tempóban lépdelt,
szobánk ablakán barátságosan bekacsintott,
sugarai simogatásával kedvesen búcsúzkodott.
Az este ugyancsak picit hamarabb kopogtatott,
csillagokkal díszített palástjával betakargatott,
sötétje csendjében valahol a tél settenkedett,
hűvös leheletével érkezésére figyelmeztetett.
Intését ti is érezhetitek, hisz velünk jöttetek,
a nagy kalandban akaratlanul részt vesztek,
amikor a mutatókat otthon hátraforgattátok,
a rendhagyó kiruccanásba bekapcsolódtatok.
Haza később szintén mancs a kézben térhetünk,
a tavaszi óraátállításkor majd előre megyünk,
lovagommal, Bóval a lopott perceket visszaadjuk,
az időutazás létezését mi dakszlik bizonyítjuk.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
