Hamarosan vége, kettőt alszunk és befejeződik a lázas készülődés. A boltok korán lehúzzák a rolót, a zsúfolt utcák lassan elnéptelenednek, a világ elcsendesül. Tündöklő csillaggal ékesítik a plafonig nyújtózkodó fenyők csúcsát, a szúrós ágakat megterheli a sok szaloncukor, törékeny üveggömb, angyalka, girland. Este fellobban a szeretet lángja, a csengettyű csilingelése jelzi, hogy Jézuska átrepült a szobán.
Tengernyi idegeskedés, kapkodás, munka nyer értelmet gyertyagyújtáskor, ám bőven akad tennivalóm, míg kiderül, mihez kellett a rengeteg tervezgetés, listaírogatás, vásárolgatás... Kezdésnek előszedem a legszebb ruháimat és válogatok. Karácsonyra kicsípem magam, induláskor elhelyezkedem az utazótáskámban, az autó könyöktámaszán ücsörögve bámulom az ablakban tovasikló tájat, a házakon pompázó vidám fényfüzéreket. Izgatottan toppanok be a szokásos családi összejövetelre, fülipuszikat cuppantok, kergetőzöm, farkcsóválva kutatok.
Szinte máris látni vélem a díszbe öltöztetett fa alatt felhalmozott ajándékokat, hallom a mosolygós köszöntéseket, a szépen hajtogatott csomagolópapír szakadását. Orromban érzem a halászlé, a pörkölt, a sült hús, a bejgli illatát, és önkéntelenül hatalmasakat nyelek. Csorgathatom a nyálam, temérdek konyhai sürgés-forgás, fáradozás eredménye tűnik majd el a fazekakból, tepsikből, tálakról a közreműködésem nélkül.
Sajnos fájdalmasan gyorsan elszállnak a magasztos percek… Idén decemberben kedden érkezik, és péntekre elillan a csoda, mintha évente szűk hetvenkét óra kifejezetten túlzás lenne belőle. Az áhítat szertefoszlik, az élet visszazökken a megszokott kerékvágásba, távoli, ködös emlékké szürkül a vacsorára terített asztal mellett kunyeráló törpetacskó képe. Az egymásra figyelés halványuló öröme szilveszterkor átadja a terepet a pezsgősüvegek pukkanásának, a petárdák durrogásának...
Rotyog a forralt bor az új esztendő tiszteletére, fogy a habos a sör, a virsli. A mulatozók koccintgatnak, konfettit szórnak, fogadalmakat tesznek, a hajnalba vesző buli tombolása, esetleg a merengő semmibe révedés után álomba zuhannak. Reggelre rutinosan elsáncolják lelkükben a bensőséges pillanatok mámorát, hogy aztán nekidurálhassák magukat, és valami furcsa, érzékelhetetlen intésre ismét felpöröghessen a hajsza, folytatódhasson a türelmetlen rohanás.
Bárcsak minden nap karácsony lehetne! Felőlem vízkeresztkor kukába hajíthatják a lakásba rendkívüli hangulatot csempésző örökzöldet, dobozba parancsolhatják az apró zsinegen lógó parányi szódásszifont, a manócskákat, az állatfigurákat, a csalafinta hópelyheket. Az ünnep nyomait eltüntethetik, a szellemét azonban nem téphetik ki a szívemből. Szekrény tetején rejtegetett meglepetésekre, finomságokkal púpozott tányérokra nincs szükségem, legyen tél, tavasz, nyár, ősz, mi kutyák lankadatlanul őrizzük, önzetlenül tápláljuk a ragaszkodás tüzét.
Elég a szemünkbe nézni, ott szikrázik a tekintetünkben, és szüntelenül lessük az alkalmat, hogy megoszthassuk azokkal, akik kérnek a melegéből. Anyával, apával, a rokonokkal, barátokkal, az ismeretlen sétálókkal… Kislányok, kisfiúk, aggódó szülők, közértnél viccelődők, kocsiból integetők, postások, vonaton haverkodó kalauzok… Nekünk, négylábúaknak nem az számít, honnan jöttök, netán milyen gazdagok vagytok, bizalmunk ára egy csipetnyi kedvesség.
Rátok gondoltam aranyvasárnap is, miközben újra átfutottam teendőim jegyzékét. Fontos dolgokkal aligha maradhatok adós, és szeretetből tényleg bespájzoltam. Gyűjtöttem annyit, hogy noha a szenteste picit odébb van, küldhetek nektek már a mai mesémben. Ebben a rövid elmélkedésben, amelynek zárásaként nagyon boldog, békés karácsonyt kívánok valamennyiőtöknek!
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
