Légy a barátom… Furcsa cimbora, röptében ismertem meg néhány napja, és azóta folyvást kerülgetjük egymást. A formális bemutatkozáson máig nem léptünk túl, várat magára az udvarias mancsérintés, az összeszagolás, mégis gyakran a fülembe zümmög. Néha éjjel is megtalál, piszkál, ám mostanában rettenetesen ellustult.
Békés, ráérős hetem volt, jutott időm megfigyelni a jövevény hangulatának változását… Láncfűrész hasította, fájdalmas sebével apa félretette a tüsténkedést, ujján a fehér kötéssel ügyetlenül matatott, tehetetlenségében a számítógép billentyűzetén kalapált. Szokásos sétáinkat megkurtítottuk, csendes ősz lévén a hálószobából nyíló teraszon sütkéreztünk, vagy beljebb húzódva punnyadtunk, így zavartalanul tanulmányozhattam pimasz vendégünket.
A kitartóan körözgető, tányéromban morzsákat kóstolgató fürge légjáró alighanem végleg feladta a kinti kalandozást. Bekvártélyozott a lakásba, hogy fedél alól szemlélhesse a télre lassan átöltöző természetet. Sűrűsödtek az alkalmak, amikor leereszkedett, hosszan megpihent, vasárnap pedig már szomorúan ácsorgott a nyitott ajtó üvegén. Percekig tapodtat sem mozdult, úgy csinált, mintha fázósan a kezeit dörzsölgetné, és lamentálna az évszakok csodáján.
Hívtam játszani, gondoltam kergetőzhetnénk, ahogy kezdetben. A szabályokat mindketten betéve tudjuk… Kaffogó szájjal letámadom, mire villámgyorsan odébb szökken. Incselkedve megáll átlátszó szárnyaival bíbelődni a hibiszkusz dézsáján, esetleg a díványpárnán, aztán érkezésemkor gúnyos döngicséléssel faképnél hagy, és újabb átmeneti pozíciót foglal a dohányzóasztalka lábán.
Fogócskáztunk többször, anya rosszallása ellenére keresztül-kasul száguldoztam a szőnyegen, a bútorokon, illetve alattuk… Ma viszont elmaradt a féktelen szaladgálás, a légy megkapaszkodott a televízió képernyőjén. Mocorgó bajusznak, ronda bibircsóknak tűnt a filmcsillagok arcán, félelmetes szörnyetegnek a távoli tájakat pásztázó felvételeken. Nyújtózkodhattam kedvem szerint, a közelébe se érhettem.
Talán tényleg fázik, véltem… Meleg szegletet keres, ameddig teheti, napfürdőzik az ablakban. Sorra látogatja a műszaki berendezéseket, enyhe, felszálló áramlatok után kutat... Mondtam volna neki, ha a tanácsomat kéri, hogy a radiátoroknál hiába forgolódik, hűvösek kivétel nélkül. Jobb híján térjen vissza a vakítóan villódzó tévéhez, amely az ő sajátos nézőpontjából afféle óriási szolárium benyomását keltheti…
Komolyan! Nincs vonzóbb a fiókos szekrénykén terpeszkedő készüléknél, apáék is gyakorta megbűvölten bámulják. Dől a forró levegő hátlapja rostélyain, amennyiben mellettük ver tanyát éjszakára, a kimerült vándort senki sem háborgatja. Övé a doboz, táborozhat szabadon, legfeljebb a szakadatlan zajt, a monoton szövegelést, karattyolást, a fülsértő zenebonát, a motorzúgást, fegyverropogást kell elviselnie… Picinyke haveromnak azonban éppen ez nem feküdt. Hamar besokallt, és kora este áttelepült a mennyezetre.
Aggódom érte. A tető meredeken futó hajlatában kellemes lehet a klíma, odaföntről nyilván belátja az egész hálót. Bizonyára elégedett az idillel, ezzel együtt szorongva hajtom álomra a fejem. Szívesen inteném óvatosságra, ha „régi” komákhoz méltón beszélőviszonyban lennénk… Megsúgnám, hogy a takarításnál általában kiesik pár zug, anya teleszkópos nyelű tollsöprűje tendenciózusan elvéti az eldugott, szűk sarkokat. A remek rejtekhelyeket, bennük a különös bérlőket.
A csupasz gerendák felett titokzatos világ bújik meg. Sejtelmes, vadregényes térség, tőlem független törvényekkel... Családostul élnek itt a selyemszövők, akik köszönnek, sőt, szóba is elegyednek velem. Barátaim, akár a nyugovóra térő, didergő, fáradt őszi légy. Nyolc lábukkal, nyolc szemükkel kétségtelenül ijesztőek, és a legkevésbé sem fáznak. A pókok inkább éhesek…
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
