Keservesen sírtam, panaszomtól zengett a ház. Szaggatott vonyításom hullámokban áradt ki a terasz szélesre tárt ajtaján, telefonhívásait anya indíthatta szabadkozással. Közel s távol seregnyien értesülhettek, hogy percekkel korábban a vidéki idillt elsöprő, horrorfilmbe illő jelenet tanúja voltam.
Hatásosabb díszletet legfeljebb Hollywoodban álmodhatnak… A motorosfűrész reggel óta zúgott a sápadt őszi napfényben fürdő udvaron, kitartóan aprította a metszőolló számára vaskos ágakat. A göcsörtös gallyak szedett-vedett kupaca zsugorodott, a falnál formás farakás épült. A jó ütemben haladó munka azzal kecsegtetett, hogy délre elfogy a vágni való, ebéd után sziesztázhatunk… A bakon az utolsó husángok fogadták sorsukat, a gép felbőgött, megmarta aktuális áldozatát, ám a lánc hirtelen nagyot rántott, és apa kezéből máris ömlött a vér.
A kerítés túloldalán István azonnal ugrott. A termetes szomszéd erőteljes suhintással beleállította a baltát a tuskóba, és rohant az autóhoz. Szabdalta már miszlikbe a lábát a téli tüzelő kuglizása közben, neki fölösleges magyarázni, hogy késlekedésnek ilyenkor nincs helye. Irány a kórház íziben!… A kapunk elé parkolt, betuszkolta kocsijába a peches „ezermestert”, csukta az ajtót, beszállt a volán mögé, aztán sietősen elhajtott.
Kétségbeesésemben nyüszítettem, próbáltam kitalálni, mi történhet apával. Fátyolosodó szemeim előtt rémes képek peregtek… Látni véltem, ahogy szirénázó mentőbe teszik, elszáguldanak vele a messzeségbe, majd a kórteremben a huzatos ablakhoz fektetik. Brrr! Nehezen hessegettem el a gondolatot, igyekeztem a páros klinikára érkezésére koncentrálni… Víziómban egyikük hevenyészve bepólyált mancsát szorongatva, forgáccsal teli pulcsiban, foltos, kantáros nadrágban, kopott surranóban, másikuk csíkos tréningben, tornacipőben topogott a betegfelvételnél.
Jutott időm fájdalmasan zokogni, fantáziálni… Hosszú órákba telt, míg apa bekötözött mutatóujjal, kimerülten hazakeveredett. Féktelen örömömben reszketve, farkcsóválva kapaszkodtam a nyakába, pusziltam, ahol csak értem, tacskómódra szinte szétestem a boldogságtól. Kizárólag az érdekelt, hogy az ölébe mászhassak, a „bibijére” ügyelve ücsöröghessek a karjában, és hallgathassam a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Traumatológiai Ambulanciáján jegyzett históriát.
A sztori gyorsan kikerekedett… A doktorokat, nővéreket legkevésbé sem foglalkoztatta, hogy sápadt páciensük alighanem a „kertész rosszabbik ruhájában” csöngetett a sebészet sürgősségi rendelőjének bejáratánál. Közvetlenül a színházból ritkán jönnek hozzájuk ápolásra szorulók, az öltöny, a frissen vasalt ing itt szokatlan vendég. Szigorú öltözködési szabályok híján, a poros, olajos göncökre nem is hederítettek, rövid tanakodást követően elmélyedtek a ronda sérülés ellátásában.
Gyógyszerérzékenységről kérdezősködtek, tetanusz elleni oltást adtak, röntgeneztek, érzéstelenítő injekciókat szúrtak, tanulmányozták a riasztó sebet. Megállapították, hogy a kicsinyke területen van bőven olyasmi, aminek nem kellene… Roncsolt szövetek, eltépett ideg, egyebek… A csont megúszta károsodás nélkül, és apa szerencsés, mert az ujja legalább megmenekült. Eztán, ha újabb szamárságot fontolgat, bemelegítés gyanánt könnyen elszámolhat tízig.
Az elkészült varratot még nem piszkálhattam, csupán a fertőtlenítő illatot árasztó gézt szimatolhatom. Borzongani lesz alkalmam, hiszen a gyógyulás hetekbe telhet, a cérna maradhat sokáig. Az öltések bizonyára csúnyábbak, mint a kabátom bélésében, ezért a kanyargó hegtől sem várok csodát. Rajzolata nyomasztó, életre szóló figyelmeztetésként szolgálhat, jelezheti, hogy a láncfűrész veszélyes szerszám…
A munkavédelmi kérdések firtatásával, a védőfelszerelések beszerzésének szorgalmazásával, vagy a ködös jövő fürkészésével ráérek. Tudom a dolgom. A legfontosabb feladatom hálás kutyatekintettel megköszönni Istvánnak, illetve a székesfehérvári baleseti ambulancia és az utókezelés oroszlánrészét vállaló velencei Szakorvosi Rendelőintézet elkötelezett szakembereinek, hogy törődtek az apukámmal.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
