Koncerten vagyok. Pssszt!... Bocsánat a csitításért, perceken belül kezdődik a vasárnap esti előadás. A közönség soraiban halkul a moraj, a vendégek lassan elfoglalják a helyüket, és St. Martin, a híres szaxofonos is itt van. Tudom, mert kevéssel korábban még az ölében ücsörögtem, kényeztetett, vakargatta a füleimet, majd együtt sétáltunk át ide, a nadapi búcsú zárórendezvényének otthont adó Palermói Szent Rozália templom kertjébe.
A harangtornya csúcsával felhőket karcoló épület bejáratánál cuppanós fülipuszival köszöntem el, anya régi barátja előre ment, hogy készüljön a fellépésére, mi pedig meghúzódtunk az ajtónál. A padsorok megteltek, ám semmiről nem maradok le... Megfordultam már bent, táskám rejtekéből ismerkedtem a fontos érdekességekkel. Láttam Vörösmarty Mihály keresztelőmedencéjét, megcsodáltam a szomszédunkban lakó festőművész, Mária keze munkáját dicsérő szárnyas oltárt, és most, az ünnepi ceremónia után várom, hogy felcsendüljön a muzsika.
A „Rozália napi vigasságok” eseménysorozatára St. Martin attrakciója teszi fel a koronát, és a hétvége izgalmaival a hátam mögött, bizony, rám fér a nyugodt kikapcsolódás… Elfáradtam, noha szombat délelőtt fitten vágtam neki a programoknak. A szemerkélő eső dacára elvegyültem a forgatagban, a sátrak fedezékéből végignéztem a gyerekekkel a Szép Ernő Színház „Panni és az álommanók” című darabját, aztán igyekeztem hasznossá tenni magam a falu „emlékfájának” ültetésénél.
Mire megérkeztem, az önkéntes segítők végeztek az ásással, lapátolással, az apró berkenye tövét betemették, meglocsolták, ezért feladatot keresve a kézművesek asztalai körül sertepertéltem. Kár lenne tagadni, csábított a résztvevőknek felszolgált főtt virsli, a bendőmet mégse tömhettem degeszre, az ilyesmi árthat az alakomnak… Jó, persze, leesett néhány jutalomfalat, és míg a boldogan visongó lurkókat figyelve nyammogtam, elmélkedtem a szerveződő futóversenyről.
Nevezni eszembe sem jutott. Kétszer annyi a lábam, mint a rajthoz állók többségének, így simán legyorsultam volna az ellenfeleimet. Komoly vetélytársként legfeljebb Bonbon, a póni jöhetett szóba, őt viszont lekötötte a hátán kapaszkodó ifjoncok cipelése. Felvett engem is, és miközben szemtelenül cibáltam a sörényét, fejrázással biztosított, hogy véletlenül se ránt edzőcipőt a patájára. Úgy sportszerű, ha hagyjuk az elhivatottakat megküzdeni a félmaratoni távval, a Nadap, Lovasberény, Vereb, Pázmánd, Nadap körrel.
A kemény emelkedőkkel nehezített útvonalra meghirdetett kerékpáros futamot ugyancsak messzire elkerültem, és ehhez akadt megkérdőjelezhetetlen kifogásom is… Akárki könnyen meggyőződhet, nincs bringa, amelynek elérném a pedálját, tehát felesleges próbálkoznom. Szálljanak csak nyeregbe a daliásabbak… Az izzasztó tekerés helyett a kondért bűvöltem. Rotyogott a pörkölt, fenséges illatok terjengtek, és reménykedtem, hogy a kóstolónál kikérik a véleményemet.
A szaftos finomság kínálgatásával a kukták megvárták az elcsigázott atlétákat, hiába böjtöltem azonban, egyetlen kanálnyi se csúszhatott le a torkomon. A zsíros koszttal apa szerint elronthatom a gyomrom, a hasmars következményeit meg kénytelen ő eltüntetni. Kinek kell ez?... Csalódottságomat a Saarer Musikanten zenéjére kúráltam a „Batyus bálon”, ahonnan sötétedéskor kimerülten kocogtam haza. Beértem a szokásos vacsorámmal, és ráadásnak a meglepetés ígéretével. Azzal, hogy vasárnap pacsizhatok a fülbemászó melódiákat játszó St. Martinnal.
A megtisztelő találkozás remekül sikerült. Lelkes farkcsóválásom elárult, mély hangú gurgulázásom, harcias csaholásom nem riasztotta el a mosolygós látogatót. Bizakodom, hogy megőriz az emlékezetében, évek múltán is felidézi bundám selymes tapintását, talán biccent felém kéttucatnyi albuma legjobb számaiból összeválogatott műsora közben… No de pssszt! Befejezem a suttogó mesélést és szólok: apa kezdődik! Kezdődik a koncert, a főszerep a szaxofoné.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
