PANKA MESEKÖNYVE

Sissi megérkezett, beköltözött, és mindenkit levett a lábáról. Az etikettről nem hallott, és pukedlizni se tudott, Ani mégis az első pillanatban elolvadt a gyönyörűségtől. Anya nénikéje nehezen tette túl magát a délbudai palotájukban majd másfél évtizedig uralkodó Csaszi elvesztésén, és most boldogan szorította magához a kis fekete hercegnőt. Még Milán szíve is meglágyult. A fogadott nagybácsi nem az az ember, akit holmi tündérmesékkel le lehet venni a lábáról, és ha egyszer kimondott valamit, ahhoz rendszerint körömszakadtáig ragaszkodik. Márpedig az újabb kékvérű befogadásáról sokáig hallani sem akart. Berzenkedett, tiltakozott, aztán amint meglátta a bongyorka jövevényt, feltétel nélkül kapitulált.

Meglátni és megszeretni tényleg a pillanat műve volt. Mélytűzű fekete szemeivel Sissi egyszerűen ellenállhatatlan. Azonnal megkedveltem, amikor elmentünk érte, és elnéztem neki, hogy a hazavezető úton hercegnőhöz méltatlan módon az autó első ülésén foglalt helyet. Hiába, nincs tisztában az etikettel, honnan tudhatná, hogy aki egy királyné nevét viseli, annak hátul kellene utaznia. Az én helyemet apa mellett nem veszélyeztette, az pedig természetes, hogy Ani palotájában mostantól övé a dobogón álló ágy. Jó, persze, titkon én is kipróbáltam, milyen fekvés esik benne, de meg se fordult a fejemben, hogy állandó hálóhelyemül válasszam Csaszi császári párnáját. A palota hatalmas központi termében rendszerint a családi fogadások alkalmával teszem tiszteletem, és biztosra veszem, ezekből a jövőben sem lesz hiány. Annyit csúszkálhatok a fényesre suvickolt kövezeten, hogy talán unni is fogom.

Elsőre Sissi csak rövid időt kapott új kastélya megismerésére. Bejárta a kertet, megnézte a mozaikkal kirakott apró medencét, amit még anya nagypapája épített, ellenőrzést tartott a területet körülölelő vastag kőfalnál, és hipp-hopp, el is szállt az első néhány nap. Készülhetett élete második komoly utazására, mert ilyenkor nyáron Ani és Milán gyakran ellátogatnak Pécselyre, félreeső vidéki uradalmukba. Ami nem elég, hogy messze van, de én mondom nektek, kicsit se a gyámoltalan hercegnőknek való hely.

Aggódtam, amikor hírét vettem, hogy törékeny kis barátném hetekig a birtokon nyaral majd. Ott, ahol minden csupa veszély. Csak, hogy el tudjátok képzelni, a fehérfalú házhoz felvezető kanyargós földút önmagában is elég egy óvatlanul előrenyomuló gépesített hadsereg feltartóztatására. Apa legalábbis mindig nagyon lassan hajt a gödrökkel teli, göröngyös emelkedőn, és figyel, oda ne verje az autó alját, ki ne törje valamelyik kereket. Gyakran morogja, hogy ide bizony a legjobb valami lánctalpas lenne.

Aztán maga a birtok se akármi. Messzire nyúlik a meredek hegyoldalban, és amikor rászántam magam, hogy bejárjam, percekig tartott, mire felkapaszkodtam a legfelső teraszára. Mondhatom, a kilátás gyönyörű onnan. Apának fel sem kell vennie a karjába, a Balaton még az előlem rendszerint mindent eltakaró, magasra növő fűből is jól látszik. Ha kedvem tartaná, akár egyedül is felmehetnék szemlélődni, de itt nem árt az óvatosság. Különösen azóta, hogy Milán egyszer egy egész zsák lejárt kutyatáppal trágyázta meg a birtok veteményeskertjét, és ezzel kéretlen vendégeknek terített meg. A vadak ugyanis a földesúr ártalmatlan újítását alighanem meghívásnak vették, és kihasználva, hogy sehol sincs kerítés, az éj leple alatt benyomultak a csábítóan illatozó, őrizetlen területre. Vaddisznók, őzek, szarvasok csaptak le a védtelen zöldségekre, és felforgattak, kiástak mindent. Éppen csak azt hagyták ki, hogy a pürévé zúzott paradicsommal felírják az épület falára: még visszajövünk!

Kizárólag nappal jártam a szőlőtőkékig nyújtózkodó rengeteg erdő szélén, de borzongató belegondolni, milyen lehet az a hely éjszaka. Olyankor semmi pénzért nem mennék oda, ha meg formás, fiatal kis hercegnő lennék, bizony végképp ezerszer meggondolnám, csámborogjak-e ott lovagi kíséret nélkül. Különösen napszállta után, amikor a vadak a holdfényben megindulnak. Elképzelhető, hogy még sárkány is lakik erre. Ki tudhatja! Olyan hely ez, ahol érdemes ismerni és betartani a szabályokat, különben könnyű bajba kerülni. És amennyire tudom, Ani bele is kezdett Sissi nevelésébe.

Először arra szoktatták rá, hogy illedelmesen jelezze, ha sürgős dolga akadna. Örömmel újságolták anyának, hogy kedvencük milyen okos, mennyire gyorsan megértette, mit várnak tőle. Örülhetnek is, de azért nektek elárulom, ebben nekünk nem az a nehéz, hogy amikor eljön az ideje, szóljunk. Sokkal problémásabb kitalálnunk, mi az a jelzés, amit az emberek észrevesznek. Van, aki az ajtókaparásra, mások az ideges járkálásra, sokan az egyszerű nyavalygásra esküsznek. Nálam az vált be, ha leülök, és rezzenéstelen tekintettel szuggerálom apát. Büszke is vagyok rá, mennyire fejlődőképes. A kezdeti próbálkozások sikertelensége után eljutottunk oda, hogy elég egy perc delejezés, és máris megérti, mit akarok mondani.

Na de ez távolról sem minden. Az etikett bonyolult, és seregnyi dologgal nekem is meggyűlik a bajom. Ott van mindjárt az egyik legfontosabb, a nadrágszárcibálás. Az íratlan viselkedési szabályok szerint ilyet még véletlenül se csinálhatnék, és ám legyen, lemondok róla. Feltéve, ha megmondja valaki, milyen más módon hívhatnám fel apa figyelmét arra, hogy elég a sétálásból, elfáradtam. Van ötlet? Ha igen, mondjátok nyugodtan. És persze tudom, neveletlenség a bútorokon ugrálni, vagy a tányéromat tologatva kikövetelni a vacsorámat. De ennyi kis rosszaság szerintem belefér, már csak azért is, mert ilyesmit nyilvánosság előtt sosem csinálok.

Nagyon várom, hogy újra találkozzak Sissivel. Kíváncsi vagyok, megtanulta-e már, hogy az előkelő hölgyek a kocsiban hátul ülnek. A vidéki levegő, remélem, jót tett neki, és megerősödött, mióta nem láttam. Amikor először összepusziztunk, alig tíz hetes volt, és tudjátok, egy ilyen fiatal törpeuszkár még nálam, a felnőtt nyúlász törpetacskónál is törékenyebb. Egyetlen egyszer löktem meg, akkor is teljesen véletlenül, és láttam, komolyan megijesztettem. Össze kell szednie magát. Mert ha nem, hogy fogjuk közösen felrúgni az etikettet, és együttes erővel csatatérré változtatni Ani palotáját?

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.