Örökre gyerek maradok. Na nem mintha vasárnap akkora buli lett volna a gyermeknap, hogy az élmény visszatartson, és sose akarjak felnőni. Egyszerűen csak koromhoz képest pici vagyok, és ezért mindenütt gyereknek néznek. Mindegy, milyen komolyan viselkedem, mindenki a cuki kislányt látja bennem, és eszerint is bánnak velem. Gügyögnek, udvarolnak, próbálnak megsimogatni, ölbe venni, szeretgetni. Megesik, hogy cukorkával, csokival, vagy valami hasonló édességgel csábítgatnak. A legtöbben egyszerűen megállítanak séta közben, néha csapatostul körbe vesznek és lelkendeznek. Még a felnőttek is, akiktől azért többet várnék.
– Becsapsz. Nem hiszem el, hogy ilyen pici marad – hitetlenkedett egy kisfiú vasárnap délelőtt a velencei sétányon. Gyermeknap volt, a felhajtás mégis szerényre sikeredett. Semmi különös, csak a szokásos homokos part a kiflivéget, kekszet kunyeráló hattyúkkal. Odébb a felfújható vízivár, a napernyők, a büfék, a fagylaltos, és az árusok, a vízipisztolytól a szalmakalapig mindenféle holmival. A kissrác ráért, nem volt semmi fontosabb dolga. Kételkedve csóválta a fejét, amikor apa teljesen sikertelenül próbálta meggyőzni, hogy én már felnőtt vagyok, nem leszek nagyobb. A szemén láttam, egy szót se hisz abból, amit hall, biztosra veszi, hogy viccelünk vele. Nem lehetek annyi idős, mint a kishúga. Nézzük csak meg, mennyivel nagyobb nálam.
És tényleg nagyobb volt. Sokkal nagyobb, mint én. Igaz, járni még nem tudott, cumival a szájában, pelenkával a hátsóján tipegett, és ha nem fogják a kezét, percenként elterült volna a flaszteren. A rövidnadrágos kölyköt persze nem győzte meg, hogy egy ilyen kislány más. Neki éppen elég volt, hogy már tudta, én is lány vagyok, és őt aztán nem lehet becsapni. Bárki bármit is mond, a húga sokkal, de sokkal magasabb nálam. Még négykézláb is. Tehát biztos, hogy idősebb is, mint én, és ha ő növésben van, velem sem lehet másképp. Látszott rajta, szentül meg van győződve róla, hogy apukám át akarja verni. Csak úgy mondja, hogy már nagy vagyok. Például, hogy ürüggyel szolgáljon, miért nem kapok lufit, papírtrombitát, vagy szélforgót. Szerinte nekem is be kellett volna ülnöm az arcfestőhöz, hogy hozzá hasonlóan Batman, vagy ha az nem is, legalább farkasember válhasson belőlem. De, ha egyszer az én apukám ennyire skót…
Fogalmam sincs, mire gondolhatott. Mert mi az, hogy skót, és kik azok a skótok? És egyáltalán, mi közük a gyereknaphoz? De a fiú ezt már nem magyarázta el. Lemondóan legyintett, aztán hirtelen felugrott, és szandáljával port verve a szülei után szaladt. Mi maradtunk, és míg néztem utána, arra gondoltam, apának nem kell rosszul éreznie magát a skótok miatt. Az arcfestést könnyű szívvel kihagyom, kicsit sem vonz a gondolat, hogy Batman vagy farkasember legyek. Bárkik is ezek a hírességek, jó vagyok én kislánynak, lufi nélkül meg elleszek valahogy. Egy fagyit, vagy vattacukrot ellenben szívesen benyalnék. Kipróbálnám, melyik milyen, mert még egyiket sem kóstoltam. Olyan, mint a báránypacal? Vagy inkább a szárított marhafejbőr? Hmmm. Ez az, amit talán sosem tudok meg. Anya ugyanis azt olvasta valahol, hogy a nyalánkságok ártanának nekem. Így aztán nemhogy egy egész fagylaltkelyhet, de még egy nyalásnyit se kóstolóba…
Mielőtt a végén még megsajnáltok, elárulom, nagyon azért nem bánkódom. Anya biztos tudja, miért olyan óvatos, és jó nekem a bárányfül is. Otthon rendszerint van belőle zsákszámra, és ha leapadna a készlet, a futár hoz egy újabb csomagot. Kell is, mert nálunk minden nap gyermeknap. Ami azzal jár, hogy vacsora után rendszerint kapok valami rágcsálni valót. Fület, gégét, vagy hasonlót. Így aztán a megszokott finomságok bizony fogynak rendesen, és nem hiszem, hogy bármelyiket is lecserélném, mondjuk, eperre. Azért említem éppen ezt a gyümölcsöt, mert vasárnap kivételesen megkóstolhattam. Igazán csak egy falatnyit, nehogy megártson. Kizárólag az íze miatt. És ennyi elég is volt. Ha a fagylalt és a vattacukor is ilyen, amíg választhatok, kitartok az ismerős kedvenceim mellett.
A gyermeknap attól nem lesz az én napom, hogy lilára festik a bundám, rózsaszínre a körmöm, és édességekkel traktálnak. Arra az esetre, ha személyesen összefutnánk, jegyezzétek meg, az ilyesmi engem nem érdekel. Sokkal nagyobb buli, ha rohangálhatok a barátaimmal, és ehhez még külön kijelölt ünnepnap sem kell. Bármelyik nap lehet gyermeknap, ha a parkban vagy a sétányon egy időre elfelejthetem, hogy falatnyi kislánynak tartanak, és ahogy egy törpetacskótól az elvárható, őrült tempóban száguldozhatok. Az pedig kicsit sem bánt, ha anya és apa szemében örökre gyerek maradok.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.