PANKA MESEKÖNYVE

Békés természetű vagyok. Ha sétálunk az utcán, vagy a tóparton, megbízom minden szembejövőben. Hagyom, hogy odajöjjenek, leszólítsanak, tegyék a szépet. Elfogadom, ha meg akarnak simogatni, és legfeljebb apa mögé bújok, amikor úgy érzem, kezdik túlzásba vinni a barátkozást. Majdnem határtalan empátiám egészen a kapunkig tart. Addig, és nem tovább, mert a kerítésen belül nincs pardon, nincs haverkodás. Otthon én vagyok az úr, hiszen az én házam, az én váram.

Teljesen mindegy, ki próbálkozik, a vendégjárást gyanakodva figyelem, és vannak, akiknek nem is tudok igazán örülni. Most például elsősorban az őszapókra neheztelek. Ezek a rendkívül apró termetű madarak kezdik kihúzni a gyufát. Egész nap bosszantanak. Igyekszem türelmes lenni velük, és addig rendben is van, hogy apa megszánta népes csapatukat. A kis kerti tó mellett álló madáretetőt a hideg napok érkezésekor telepakolta ínyencségekkel. Olyan finomságokkal, amiket a tollas jószágok télen szívesen fogyasztanak. Kaptak magokat, amiket a hó alól nem tudnának kikaparni, sőt, jutott még egy jószagú szalonnabőr is. De mondjátok meg, ok ez arra, hogy egész nap az ablakot püföljék?

Mert ezt teszik. Kora reggel jelennek meg az etetőnél, és miután teletömik a bendőjüket, belekezdenek a heccelődésbe. Odarepülnek az ablakpárkányra, ücsörögnek, és a csőrükkel erőszakosan kocogtatják az üveget, zavarognak, hangoskodnak. Rendszeresen felvernek a szunyókálásból. Hol az egyik, hol a másik ablakban jelennek meg. Azt se tudom, merre is zajonganak éppen, és amikor végül mérgesen odarohanok, nagy vidáman odébb libbennek. Felülnek a fenyőfára, vagy visszamennek a kirakott magokhoz, pofátlanul csipegetnek tovább.

Anya szerint aranyosak, szerintem bosszantó népség, de ami fontosabb, hogy a madárszakértők azt mondják, akár egy hónapig is eltarthat, amíg megunják a játszadozást. Mert az őszapóknak állítólag ez nem is játék, és csak én látom úgy, hogy be akarnak jönni. Apa puhatolózott a szokásaikat ismerőknél, és arra jutott, a műsor nagyrészt a szaporodás miatt van. Az ostoba szárnyasok azt hiszik, az ablaküvegen megjelenő madár vetélytárs, és vele próbálják felvenni a harcot. Mi annyit tehetnénk, hogy eltakarjuk a tükröződő felületeket. Így nem lenne tükörkép, és az apró harcosok se kopognának folyton. De mert mindent aligha fedhetünk be, azt hiszem, bosszankodom még egy darabig.

És ne higgyétek, hogy csak a madarak miatt. Elárulom, a vendégekért se rajongok feltétlenül. Benyomulnak, trappolnak, elfoglalják a kanapét, ami az én helyem, és próbálnak jópofizni. Esznek, isznak, és mert anya nem engedi, hogy bármit is elfogadjak, egy morzsányi nyalánkság nem sok, annyi nem esik le egyiktől sem. Igaz az is, hogy feltehetőleg úgyis hiába próbálkoznának. Megszoktam, hogy soha, senkitől nem kapok semmit. Annyira, hogy szinte megvesztegethetetlenné váltam. Jutalomfalat, szárított hal, egyre megy. Kizárólag anya, vagy apa kezéből veszek el ilyesmit. Ahogy egy igazi házőrzőnek illik.

Ami a házőrzést illeti, sok dolgom nincs. A kerítésnek a közelébe se megyek, a szomszédok legfeljebb szökőnapokon hallják a hangomat. A látogatókat is jobban szeretem a négy fal között regulázni. Ha leültek, és fegyelmezetten viselkednek, minden rendben. Egy szót se szólok, amíg nem mocorognak. A mászkálást, a hirtelen mozdulatokat ellenben hangos morgással, ugatással jutalmazom, fenyegetően villogtatom a fogaimat. Színjáték, de tudjátok, csak mert kicsi vagyok, senki ne gondolja, hogy velem bármit lehet.

És most ne haragudjatok, mennem kell. A konyhánk udvarra nyíló üvegajtajában az őszapók ilyentájt adják át a helyet annak a barna kistacskónak, aki minden nap megpróbál bejönni. Látom az üvegen, ahogy hangosan vicsorog, és közben ugat. Ideje, hogy ma is megmutassam neki, ki az úr a háznál.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.