PANKA MESEKÖNYVE

Várom a fogtündért már régóta. Sokkal tartozik, ha azt nézzük, hány fogam esett ki eddig. De lehet, éppen emiatt kerül engem. Pedig felesleges bujkálnia. Ha kifogyott az ajándékokból, elég szólnia. Tudok várni, és megvannak még a tejfogaim is. A dolog jó oldala, hogy legalább nem kell annyiszor jönnie. Hozhat mindent egyszerre.

Télapóról elsőre úgyis lemaradtam. A többiek azt mesélték, egyetlen nappal az érkezésem előtt, egy szeles éjszaka mászott le a kéményen, és hagyott hátra mindenféle finomságot. Az egyik bölcsis társam megesküdött, hogy látta azt is, amikor kinyitotta a hűtőszekrényt, és a kiszűrődő fényben állva benyakalt egy doboz sört. De azóta tudom, ez butaság. Mert a Mikulás nem iszik sört, csak tejet. És sütit eszik hozzá. A sör különben is keserű. Belenyaltam, és nem ízlett. Nem értem, a felnőttek miért szeretik.

Jézuskával sem találkoztam. A fát, amit hozott, láttam. Jó nagy volt, és fényes gömbök csillogtak rajta. Csak az volt rossz, hogy sokáig küzdött a díszítéssel. Minket be sem engedtek a szobába addig, amíg csinálta. De azt így is hallottuk, hogy csúnyákat mond. Olyanokat, mint amiket apa szokott, amikor nagyon dolgozik valamin, de sehogy sem sikerül. Vagy ha nagy igyekezetében megvágja az ujját. Igaz, akkor emiatt még nem aggódtam. Pedig a fejszecsapások hangja is kihallatszott a szobából. Szóval így utólag azt hiszem, ha elügyetlenkedi, egy sima vágásnál több is lehetett volna.

A karácsony jó volt. Akkor tudtam meg, mi is az, hogy ajándék. Először kaptam csemegét, ami tényleg az enyém volt. Vigyáztam is, a nagyok el ne vegyék. Egészen Szilveszterig rejtegettem. De aznap mindenki sokáig fennmaradhatott, és sajnos a szokásos lefekvési idő után elálmosodtam. Biztos el is bóbiskoltam. Nagy durrogásra ébredtem. Kicsit ijesztő volt. A nagyobb baj mégis, hogy az ínyencségnek lába kelt. Nem indult jól az új esztendő. Az első órákat végigszomorkodtam.

Tavaly a nyuszi már otthon talált és nem a bölcsiben. Anya és apa nagyon készült a fogadására. Még az ablakokat is lemosták. És a tapsifülesben nem is csalódtam. Úgy volt, ahogy mondták. Csomó tojást rejtett el nekem. Ha anyáék nem segítenek, talán meg sem találom őket. Igaz, van pár dolog, amit nem értek.

Először is a nyuszi miért tojásokat hoz? Aztán miért fürjtojásokat? Vagy ez csak nekem szólt? Mert a fürjtojás is olyan pici, mint én? Ha sikerül találkoznunk, megkérdezem. Ha sikerül! Mert nem vagyok biztos abban sem, hogy a nyuszi eljön megint. Azért gondolom, hogy esetleg nem, mert miután a múltkori ebéd annyira ízlett, hogy kiköveteltem a repetát, mindenki azon lelkendezett, mennyire szeretem a nyulat. Szóval… Lehet, hogy megettem és nem jön többet?

Ha igen, hát nem direkt volt. Sosem tudom, mit kapok enni. Legfeljebb utólag árulják el. Fogtündérnek viszont szerintem nincs mitől tartania. Kóstoltam már csirkét, halat, fürjet, struccot, sőt lóhúst is. Volt, ami nyersen, fagyasztva érkezett, és volt, amit konzervből kellett kiszabadítani. Tündért ellenben aligha tálalnak fel nekem. Konzervben biztos nem kapható, és azt mondják, nekik igazi testük sincs. Nem lehet megenni őket. Hiába is lennének meg már hozzá a fogaim.

Elől mind kinőtt. Már csak a hátsókra várunk. Anya különösen. Lelkesen gyűjti a tejfogaimat. Egy kis üvegben őrzi, amit megtalál. És én vigyázok is, egyet se nyeljek le. Mindet jól látható helyen hagyom. Van, hogy a plüssmaciban, máskor a szárított marhafejbőr-rágóka mellett. Apa pedig azzal viccelődik, hogy ha öreg koromban a most még új fogaim is kihullanak majd, csak elő kell vennem anya kis üvegét, és máris meglesz minden egy jó kutyaprotkóhoz. Én viszont beérném azzal is, ha a párnám alá tennék a tejfogaimat, hogy a fogtündér is megtalálhassa és meglephessen valami igazán kistacskónak való ajándékkal. Mert amíg a szekrényben tartják őket, esélyem sincs.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.