Fejcsóválva megmosolyognak, amint közelségét borzongva felpanaszolom, a legtöbben csodálkozva figyelik, miként pusztán neve említésére takarómat dideregve az orromra húzom. Nincs még hideg, az idei varázslatos indiánnyár után kevesen értik, mitől reszketek, vacogásom okára a kíváncsiskodók a kalendárium lapjain nehezen lelhetnek. Évszakok közé sorolását a felelősök régóta halogatják, ám fajtám ismerői jól tudják, a tacskótél igenis létezik, a jövetelére utaló jelekről most mese következik.
Érkezését lassú változások kísérik, az avatatlanoknak az egész alighanem fel sem tűnik. Ezen az őszön hűséges pajtásommal, Bóval mi is sokáig elvoltunk, a szép időt kihasználtuk, a sápadt napsütésben a kies vidéket körbecsatangoltuk. Erdőn, mezőn jártunk, tücsöktől, bogártól hosszan búcsúzkodtunk, az elesetteket talpra állítottuk, a hajlék nélkülieknek menedéket kínáltunk. Sünmamának segítettünk, az avarban hullott gyümölcsöt, gombát kerestünk, a kertek alatt settenkedő hírnökökbe beleütköztünk.
Elsőként a hajnali locspoccsal találkoztunk, a földet borító megsárgult levelek tengerében vidáman lubickoltunk, mert noha komoly eső, zápor nem esett, a párától minden csuromvizes lett. Ujjacskáink hajlataiban a sár cuppogott, mancsunk érintésére a moha bársonyos szőnyege tocsogott, a nedves fű rajtunk kifogott, pocakunkon szálaival nyomot hagyott. A lakásba belépve hiába tagadtuk, titkoltuk, anya minket sebtiben elkapott, a hatalmas fürdőlepedőben megforgatott, alaposan megszárítgatott.
Mire a gondos kezek közül meglógtunk, fürgén az ablakhoz szaladtunk, a szemközti domboldal felett gomolygó tejszerű köd eloszlott, sietős vonulásával mégis temérdek dolgot megmutatott. Megsúgta, eztán gyakorta randevúzhatunk, sétáinkon könnyedén ráakadhatunk, tréfás pamacsaival játszhatunk, a mókázáshoz benne pompás partnerre bukkantunk. Cserébe némi áldozatot azért hozhatunk, a lágy fuvallatokról például rögvest lemondhatunk, helyesen tesszük, ha a talaj menti fagyokra számítunk.
Jégbe, hóba ilyentájt általában ritkán botlunk, a szabadban legfeljebb harmatcseppektől szikrázó művészi pókhálókat, zúzmarától csillogó virágszirmokat látunk. A természet tünékeny alkotásaira nagyon vigyázunk, mellettük óvatosan forgolódunk, kárt nekik véletlenül sem okozunk, fájdalmas mulandóságukon elmélázunk. Miattuk akár a kellemetlenül zord körülményekkel is megbirkózunk, csendben ámulunk-bámulunk, az elhúzódó kinti barangoláshoz elég megfelelő öltözékbe bújnunk.
Ruhatárunk szerencsére tekintélyes, a fiókokba, a polcokra behajtogatott trikók, pulcsik, kabátkák seregében turkálni roppant élvezetes. Van itt terepszínű kapucnis dzseki széles prémgallérral, kötött garbó gumis passzéval, elegáns kardigán mellkasán fényes fémgombokkal, vízhatlan köpönyeg lifegő szárakkal. Eldönthetem, magamra mikor, melyiket veszem, daliás lovagom cuccaival az enyémeket össze nem téveszthetem, csavargásainkra a méretemre igazított darabokat örömest elviszem.
Idebent aztán a csinos göncöket félreteszem, a féktelen bolondozáshoz, a délutáni szunyókáláshoz őket minek viseljem, szükség esetén előnyben a díványra terített bolyhos pokrócot, az ágyon rám váró süppedős paplant részesítem. A lehűlést azonnal kiszúrom, húsz fokban apa ölébe kucorodom, megható remegésemmel a fűtés gyors bekapcsolásáért rimánkodom. A gyufa sercenését ugrándozva üdvözlöm, a fellobbanó lángok ünnepi táncában a kályha vastag üvegén keresztül gyönyörködöm.
A begyújtásnak nálunk eljött az ideje, fikarcnyi kétkedésnek sincs immár helye. A fázós percekre kicsit sem vágyom, inkább a finom melegben andalítson el az édes álom, pilláimat reménykedve lehunyom, a tomboló nyár képeiről ábrándozom, a kánikulát szívem legmélyén visszakívánom. Sajnos, a tavasz messze még, sírós felhőkkel tele az ég, ajtónkon a zimankó kopogtat, társammal, Bóval köszönthetjük a hűvös napokat. Végére kanyarodik a történet, a mesémhez nevét adó tacskótél ma megérkezett.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
