Felbukkanásával séta közben lepett meg a rengetegben, puha léptei, fürge szökellései neszét elnyelte a színpompás tavasz érkezésének örvendező madarak zajos csivitelése. Váratlanul termett előttem, a trappolásával felkavart avar árulkodó zörgése beleveszett az ég felé nyújtózó tölgyek ágaival játszó szél vidám fütyülésébe. Ámultam, bámultam, türelmetlenkedő tacskótársam, Bo oldalán szívből ujjongtam, mert noha messze még a húsvét, a vadvilág világnapján máris egy nyuszira akadtam.
Kíváncsian fürkészte párosunkat, nézegetett, méregetett, hegyes füleivel bizonytalanul integetett, pisze orrát mókásan mozgatva szimatolt. Tapodtat sem tágított, szürke alapon barnával melírozott bundájának szőrszálait gyanakvóan felborzolta, erős lábait megvetette a keskeny ösvény sáros peremén zöldellő fűben. Ugrásra készen megfeszített izmokkal latolgatta, mi jóra, esetleg rosszra számíthat, csillogó szeméből mintha az erdők népének végtelen sokasága leste volna tetteimet.
Megint magamon éreztem az utamat korábban keresztező picurka mókus figyelmét, felidéztem a féltett kincsével szájában titkos éléskamrájához rohanó csöppség szorongó tekintetét. Láttam zászlós farkával egyensúlyozva felszaladni a vénséges fenyő pikkelyes kérgű törzsén, gallyról gallyra repülni, a magasban megtorpanva kukucskálni. A tűlevelek sűrű szövésű függönyének fedezékéből reszketve vizslatni, kergeti, üldözi-e valaki, kell-e harcolni a nehezen szerzett ízletes magért, tobozért.
Megjelentek emlékezetemben a téli hidegben gomolygó párát lehelő óriások, a kopasz bokrok takarásában pihenő, csendesen kérődzve ejtőző fenséges gímszarvasok, és a többi termetes patások. A lapátszerű agancsuk terhét kitartóan cipelő dámbikák, a száguldó rudliba verődbe a réteken, mezőkön, patakmedreken átvágó, a kanyargós völgyekben szusszanó pöttyös kabátos dámünők, ifjoncok. A bozótosban megbújó kecses őzek, a makacs bakok, a kedves suták, a bájos mesebeli gidák.
Villanásnyira megelevenedett a dermesztő borzongás, a szúrós cserjék kuszaságából a hátam mögött kikocogó békés vaddisznókonda okozta múlékony ijedtség. Hirtelen újra hallani véltem a komótosan ügető testes kocák szigorú röffenéseit, a makkot kereső süldők szertelen csörtetését, a cseperedő csíkos malackák boldog sivalkodását. Gondolatban áhítattal követtem a loncsos agyarasok hosszan tekergő sorának lassú vonulását, kémleltem távolodásukat, elkerülhetetlen eltűnésüket.
Nyomukat éppen úgy bottal üthetném, ahogy a kis falunk házai közé az éjszaka sötétjében belopózó rókáét. A furfangos ravaszdi néhányszor feladta már a leckét, felsejlett hát kertünkben megejtett tisztelgő látogatásainak izgalma, a fehér mellénnyel kombinált vörös öltözékéből elhullajtott pamacsok kiszagolásának öröme. Jöhetett, mehetett bátran, hisz nálunk zsenge pipihusit legfeljebb a kóborló cicáknak kirakott tányérkában találhatott, a félreeső zugokban hajnalig meghúzódhatott.
Portánkon félelem nélkül kialhatta magát, álmára akkor is vigyáznék, ha csinos kiflibe kunkorodó, egyenletesen szuszogó alakjában véletlenül elbotlanék. Aggódom sorsáért mióta a puskával járó vadász anekdotáiból megismerkedtem a baromfiólak rémére odakint leselkedő veszedelemmel, a kicsit, nagyot fenyegető falánk ragadozóval, a csapatban cserkelő aranysakállal. A napnyugta után felhangzó elnyújtott üvöltésével riadalmat keltő nádi farkassal, a folyton éhes toportyánféreggel.
Személyesen eddig nem futottunk össze a komisszal, a fák katedrálisának szépséges szegletén most sem vele, vagy settenkedő falkájával, hanem a híres répaevővel osztoztam. A csodálkozásra, elemózsiám felajánlására kevés időt kaptam, mire az ábrándozásból felocsúdtam a pillanat elszállt, a tapsifüles elinalt. Faképnél hagyott, de végre elmondhatom, a vadvilág világnapján nyuszival randevúztam. Tudom, húsvétkor visszatér, és Bóval azt tervezzük, barátaival együtt megvendégeljük.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
