Alvás

Ölelésében észrevétlenül repül az idő, lehetségesnek tetszik a lehetetlen. Varázslata kiragad a valóságból, teret enged a könnyű szárnyakon érkező csodálatos álmoknak, szélesre tárja a kaput a képzelet tréfás játéka előtt. Leereszkedő sötét palástjába burkolózva rendszerint önfeledten húzom a lóbőrt, a pénteket mégis éberen fogadtam, az alvás világnapja tiszteletére számba vettem, hányféle pózban hortyogok éjszakánként.

remeny_02-1.jpg

Jellememről, hangulatomról rengeteget elárul, hogyan durmolok. A kutyasuttogók tengernyi megfigyelés tapasztalatára alapozva pusztán testtartásomból feltűnő pontossággal megtippelnék, szomorú netán vidám, magabiztos, esetleg gyámoltalan vagyok, és sietve leszögezem, eszemben sincs vitatkozni. Ők értenek hozzá, tehát bármit mondanak, igazuk van, míg én fajtámhoz illő gyermeki tájékozatlansággal ugatom a dolgot.

Az érdeklődőknek megsúgom, elszunnyadni általában apa ölében szoktam. Forgolódom karjai gyengéd szorításában, hunyorogva hallgatom vallomásait ragaszkodásról, hűségről, örök szeretetről, összetartozásról… Bizony, jólesnek a dicséretek, a puszik, felettébb kedvelem a fülvakargatást, a cirógatást, mire pilláim lecsukódnak, a földkerekség legboldogabb tacskójaként idézem fel a múltat, búcsúztatom az estét.

A takarodót békés szuszogással köszöntöm, rezzenéstelenül tűröm, hogy óvatosan ágyba fektessenek, vigyázva betakargassanak, majd az első adandó alkalommal anyához simulok. Oldalamra fordulva rakosgatom tagjaimat a lepedőn, előbb hosszában, később keresztben foglalom el a matracot. Terpeszkedhetek bátran, enyém a hely, nincs senki, akivel osztoznom kellene, és sokáig úgysem maradok veszteg.

Lehunyt szemhéjam vásznán mesék peregnek. Az egyik pillanatban fürgén cselező foltos nyuszi nyomát szimatolom az erdő sűrűjében, a másikban kölyökdakszlik hömpölygő hadát felügyelem a tóparton. Bánatos ábrázattal sült halat kunyerálok az asztalnál, ínycsiklandó velős csontnak kaparok gödröt a homokban… Horpasztok ájultan, jöhet a vad rohanás, a féktelen száguldás, a bolondos hancúrozás, a csendet foszlányokra szaggató csaholás.

Fantáziám szülöttei beszöknek a hálószobába, lábaim kalimpálnak, farkam csapkod, akár valami karikás ostor. Torkomból fojtott vakkantások törnek elő, megmorgom a mezőn szaladó ördögszekeret, az égen ragyogó hold keskeny sarlóját… A furcsa öntudatlanságból a finom érintések, a becéző szavak térítenek vissza, nélkülük talán pirkadatig délibábot kergetnék, árnyakkal viaskodnék, szellemekkel bújócskáznék.

Fáradtan dőlök hátra, elégedetten fészkelődöm, pocakomat a mennyezetnek mutatva ernyedten pihegek. Elterülve élvezem a bolyhos paplan melegségét, hatalmas párnám puhaságát. Elmerülök a mámorban, orromat a pokrócba fúrva zárom ki a külső zajokat, az ingaóra ketyegését, a kéményben daloló szél fütyülését. Próbálom elkerülni a találkozást a megállíthatatlanul közelítő hajnal ablakon bekacsintó fényeivel.

Többnyire örömmel halogatom a reggeli ébresztőt, ám üres gyomrom percről percre hangosabban követeli jogos jussát. Türelmetlen korgásával riadót fúj, némi ásítozást, nyújtózkodást, hempergést engedélyez, aztán a tányéromhoz parancsol... A megváltoztathatatlanba régen beletörődtem, így pénteken ugyancsak korán keltem. Félretettem a lustálkodást, hogy méltóképp ünnepelhessem az alvás világnapját.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://tacsimese.blog.hu/api/trackback/id/tr4916472790
Nincsenek hozzászólások.

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása