Hidegen hagy a babonaság. Kikerülöm a rozsdásodó patkókat, a négylevelű lóheréket, fel sem pillantok, amikor fekete macska kocog át az úton, bagoly huhogását hozza a szél az éjszaka sötétjéből. Házőrzőhöz méltó csaholással fogadom a vizitelő kéményseprőt, az orrom viszketése számomra a közelgő civakodás helyett a kényszerű vakaródzás csalhatatlan előjele. A Lucák köszöntésekor ennek ellenére önvizsgálatot végeztem.
A különleges névnap, vele a december tizenharmadika, most éppen péntekre esett. A kivételes együttállás mellett aligha mehettem el szó nélkül. Bizonyosságot kellett szereznem, hogy az évszázadokkal korábbra visszanyúló kutyás hiedelmeknek hitelt adók véletlenül se néznek átváltozott boszorkánynak... Lekopogom, semmi gyanúsat, netán zavarót nem tapasztaltam, de felőlem suttoghatnak a népek. A pokol urával kötött tisztességtelen alkura emlékeznék, és nyilván érezném, ha a hátamon banyák utazgatnának.
A vasorrúak feltételezhetően haszontalan törpét látnak bennem... Igazuk van, a bűbájos asszonyságok súlya alatt rogyadoznának a lábaim, harapásom az emberek megrontásra teljességgel alkalmatlan. Ugyan mire mennének a szipirtyók egy törékeny tacskóval?... Ráadásul, az ördög szövetségeseinek félni sincs okuk tőlem. Kis falucskánk templomának ajtaján belülre nem léphetek, így esélytelen, hogy karácsonykor, az éjféli mise áhítatát kihasználva letekintsek a becsempészett Luca székéről, és felismerjem a rejtőzködő, álruhás gonoszokat.
A varázslatos, csillag formájú szerkezet készítésével egyébként is erősen elmaradtam. Próbáltam meglelni a szakirodalomban emlegetett anyagokat, ám fájdalom, többségük hiányzik. Kertünkben a kilenc faféléből csak néhányhoz férek hozzá. Akác, boróka, illetve rózsa akadna, körtét kölcsönözhetnék a szomszédból, a cser, a jávor, a jegenyefenyő, a kökény, na meg a som felkutatásához viszont rengeteget sétálgathatnék az erdőben… Áhhh! Holmi mendemondák miatt kinek támadna kedve sarat dagasztani ebben a locspocsban?
Elvetettem a barangolás ötletét, inkább itthon igyekeztem hasznossá tenni magam. Vigyáztam anya söprűjére, sőt, a partvist is szemmel tartottam. Érdemes résen lenni, másként a boszik elemelhetik valamelyiket… A strázsálás unalmát oldandó, a meleg kályhához simulva bámultam kifelé, figyeltem az égen vonuló felhőket. Egészen elmerültem a meteorológia világában, elragadott a kíváncsiság. Szívesen kideríteném, hogy a Luca-kalendárium tizenkét napja vajon tényleg megmutatja-e, miféle időjárást remélhetünk az új esztendőben.
Az eredmények egyelőre vállalhatók. A borús péntek nyirkos januárt, a csapadékos szombat utálatos februárt ígér, a vasárnap kezdődő enyhülés ezzel szemben talán a márciusban érkező, korai tavasz hírnöke… Ki tudhatja? Jövőre ilyenkor okosabbak lehetünk, noha sietve ismétlem, a legkevésbé sem veszem komolyan a megalapozatlan pletykálkodást. Kétlem például, hogy megvédene a hárpiáktól a lakásunk bejáratához rajzolt fehér kereszt, a kapunkban elterített hamu.
Lényegesen vonzóbb módszernek gondolom a finom, fokhagymás pirítós mértékletes fogyasztását… Engedném bedörzsölni a homlokom a könnyfakasztó zöldséggel, mert állítólag úgy hatásosabb, és részt vennék a Luca-tök faragásában is. Ettől persze még legyintek minden babonaságra, hiszen aki megugatja az ablaküvegen tükröződő fényeket, lefekvésre hangolódva háromszor jobbra körbefordul, titkos rituálét követve kaparja a lepedőt, azon nem fognak az átkok.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
