Kísérteties az este, a nyomasztó csöndben a legapróbb neszre is felkapom a fejem. A távolban madár rikolt, a közeli erdőben gyanúsan recsegnek-ropognak az ágak, töklámpásomban sercegve pislákol a gyertya. Az ujjhegynyi lángocska magányosan birkózik a teraszt uraló sötétséggel, a falon különös árnyékok reszketnek… Köszöntöttük a halloweent, szomorkodtunk halottak napján, és miközben borzongva fészkelődöm apa kabátjába bújva, elvesztett szeretteink üzeneteit fürkészem.
Súgtak a héten eleget, tőlük tudom például, hogy anya nekem vette a tököket. A hátul kissé horpadt, nyomott tarkójú, narancsos óriást éppen úgy, mint a kisebb, eltorzult labdára hajazó, bibircsókos vöröset, vagy a furcsán körteszerű, sárga héjú hosszúkásat… Farkcsóválva nyargalásztam körülöttük a konyhában, egyiket a másik után szimatoltam végig. Latolgattam a súlyukat, felmértem az állagukat, és próbáltam kifundálni, melyikkel, mihez kezdjünk.
A fenyegető tekintetű rémpofa szerepére a legnagyobbat jelöltem. Mostoha gyermekkorról tanúskodó, ragyaverte, forradásos bőrével, barázdákat alkotó ráncaival, horzsolásaival, nála alkalmasabbat keresve sem találhattam volna… Sorsát az égiek alighanem előre megírták. Fényes pályafutással kecsegtető deformációiért a növekedése során húsába furakodó karót, netán tolakodóan simuló ikertestvérét kárhoztathatja. Az igazán elismert sztárok markáns karakterét mégis az udvarunkon, apa szikéje alatt nyerte el.
A komoly rutint igénylő műtétre részletes tervekkel alapoztunk, ám a múlt vasárnapi ébresztőt követő beavatkozás nem pontosan az elképzeléseink szerint zajlott... Tavaly a mancsom jókora lenyomatát vittük tökre, és tapasztalataimra támaszkodva most ismét foggal, körömmel dolgoztam. Gyakorlott profiként megfontoltan tevékenykedtem, ennek ellenére hibáztam. Nyakig trutyis lettem, amikor a gömbölyded zöldségféle szárcsonkjánál vágott csillag alakú léken benyúlva, kiszedtük a nyálkás párnák közt rejtőző magokat.
Érthetetlen melléfogás… Nehéz szívvel vonultam vissza az asszisztálástól, beiktattam némi mosakodást, aztán orromat a nappali ablakának préselve, izgatottan figyeltem az odakint folytatódó operációt… Választottam előbb szúrósan vizslató szemeit nyithatta a világra, majd az éles penge finoman bemetszette a vigyorgó száj vonalát, kikaparta a maradékot a kirajzolódó fogak közül… Hűűű! Megnyugodva dőltem hátra, kedvencem ábrázata elkészült, jöhetett a smink, a tisztára törölgetés.
Elégedetten mustráltam az eredményt. A további farigcsálás lehetőségét hamarjában elvetettem, két tök átmenetileg megmenekült a késtől… Döntésemet máig nem bántam meg, érdekes lámpásom remek erőnlétnek örvend, feszesen tartja magát, vonásai változatlanul ünnepélyesek. Belsejében lobog a mécses nagyanyó, mamóka, papóka, és a régen elbúcsúztatott családtagok sokaságának emlékére. Sisteregve adja hírül a gyakran emlegetett szivárványhíd túloldalán pihengető négylábú elődeimnek, hogy gondolunk rájuk.
A parányi tüzecskét miattuk őrzöm. Értük, akik ebben a pillanatban is a fülembe duruzsolnak… Azt mondják, ideje abbahagynom a mesélést, kimásznom apa öléből, mélyet szippantva beleszagolnom a levegőbe… Helyesen teszem, ha sietek befelé, mert anya szervírozta a vacsorámat, a sárgás tök feldarabolva, csodásan átsütve gőzölög a tányéromban. Várja, hogy felfaljam.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
