Érkezése miatt máskor jobbára bosszankodom,
előle a sétát elhagyva inkább fedél alá húzódom,
csendben morgolódom, ha bundámat eláztatom,
mai mesémmel mégis az esőért fohászkodom.
Kísérői, a sötét fellegek végre gyülekezhetnének,
nyirkos terhüket lerakni hozzánk eljöhetnének,
letekintve a magasból láthatnák, van okuk sírni,
a szárazságtól senyvedőkért hosszasan zokogni.
Meglehetősen régen jártak már ezen a vidéken,
nyár eleje óta elvétve bukkantak fel a kék égen,
könnyzuhatagot itt utoljára júniusban hullattak,
igaz, felderítőik a héten felettünk gyakoroltak.
Két hónapja elkerülnek minket a frissítő záporok,
messze tombolnak a villámokat szóró zivatarok,
fenyegető mennydörgést csak a távolból hallunk,
aprócska kertünkben apával esténként locsolunk.
Harcunk az aszállyal afféle sziszifuszi küzdelem,
a szorgos öntözésnek nyoma sincs a növényeken,
kornyadozik az árnyékliliom, barnul a kövirózsa,
sárguló leveleit a páfrányfenyő a földre dobálja.
Szemközt az erdő is az ősz színeivel kacérkodik,
a fák lombkoronája vörös díszekkel játszadozik,
letörten zörög a kiégett fű a bájos tisztásokon,
porfürdő várja a tacsit az ismerős utacskákon.
Barátaink a rengetegben ugyancsak szomjaznak,
a sűrű lakói a forróságra hiába panaszkodnak,
őzek, szarvasok, malacok szomorúan kutatnak,
hűs vizű forrásra a ravasz rókák sem akadnak.
Ki segíthetne, pajtásommal, Bóval nem tudjuk,
ám, hogy nagy a baj, most röviden elmondtuk,
szépen kérjük, az illetékes sietve intézkedjen,
a Velencei-hegység fölé kiadós esőt rendeljen.
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
