Szilveszterkor kihagytak a pezsgőzésből, mégis úgy csináltam, mint a nagyok. Éjfél után néhány perccel követtem anyáék példáját, lefeküdtem, és a meleg takaró alatt sorra vettem az újévi fogadalmaimat. Az odakintről beszűrődő, távoli petárdadurrogás közepette a szívemhez emelt manccsal esküdtem, hogy hű leszek a vállalásaimhoz, és mert egyik sem titkos, most elárulom, mire készülök idén.
Először is, ördögfióka maradok. Jottányit se változtatok, alkalmanként szertelenül rohangálok, felborogatom az utamba eső cserepes növényeket, üvegeket, leverem a kanapéról a tévé távirányítóját. Alaposan megdolgoztatom a szüleimet, nem hagyom lustálkodni őket, amennyiben tartani akarják a lépést, mozgassák csak át a végtagjaikat! Vetődjenek, cselezzenek, küzdjenek a papucsaikért. Méltatlankodjanak, ha lyukat kaparok valamelyik díványpárnára, netán trófeaként hurcolom be a kuckómba a ruháikat.
A második pont, hogy szelektív süketséget tettetek, azaz kedvem szerint döntök, meghallom-e a nevem… Könnyű lesz, óriási a gyakorlatom. A fülem, ugye, akár a denevéré, és amikor kajáról van szó, tökéletesen működik. Elég mozdítani a tányéromat, máris ott termek. A tóparti sétáknál viszont apa rekedtre kiabálhatja a torkát, ha a fövenyen totyogó kacsák nyomába iramodtam. Míg bírom szusszal a vágtázást, ügyet sem vetek a hívásaira, a dorgálást kilátásba helyező üres fenyegetőzésére. Nincs mitől tartanom, ártatlan tekintetemből úgyis azt olvassa majd ki, hogy én nem tehetek semmiről, a szél vitte másfelé a hangját.
Befejezem a növekedést. Befalom, bármit kapok ebédre, vacsorára, de ígérem, vigyázok az alakomra, a 3,2 kiló a 33 centimhez éppen megfelel. Ha keresztben elterpeszkedem az ágyon, csalás nélkül enyém a teljes matrac, meg aztán a ruhatárammal is elégedett vagyok. Észnél kell lennem, különben felszalad egy-két deka, terebélyesedem pár millimétert, és a végén kicsi lesz rám az összes holmim. Ezt pedig rettenetesen sajnálnám. Annyira klassz rucijaim, mint amilyeneket Timi, anya barátnője varrt, valószínűleg soha többé nem lehetnének.
Megfogadtam, hogy házőrzőhöz méltón viselkedem, megugatom, aki beteszi a lábát a lakásba. Vicsorgok, mintha komolyan gondolnám, holott játék az egész. Kölyökkori nosztalgia, bohóckodás, amit leginkább anya apukájával szeretek gyakorolni, mert az arcára van írva, hogy hitelesen színészkedem. Látom a szemében, elhiszi, hogy ha nem áll mozdulatlanul a bejáratnál, esetleg pisszenni mer, nekirontok, átharapom a bokáját, földre teperem, és a hátán ugrálok… Mondjuk, az utóbbit legalább egyszer hagyhatná. A hálám örökké üldözné, és le is fényképeztetném a diadalmas pillanatot.
És igen, folytatom a mesélést 2019-ben. Hamarosan egy éve lesz, hogy az első történeteimmel bemutatkoztam, és utólag bevallhatom, eleinte féltem, kutyát se érdekelnek majd a sztorijaim. Az eltelt hónapok azonban bizonyították, törpetacskóként nem kötelező a nyulászásnál leragadnom. Lehet saját könyvem, igazi olvasókkal. Köztük személyes ismerősökkel, levelezőpartnerekkel, olyanokkal, akik közül sokak négylábú társának a nevét is tudom. Mia, Ropi, Toffee, Loki, Pajti, a két Panka, Smoky, Maggie, Sophie, Rozi, Tosca, Zsepi, Zsófi, Luca, Szmötyi, Artúr, Zsuzsi, Baba, Pufi, Lili, Niké, Lüszi, Döme, Frodó, Xéna, Pöttyke, Skip, Ödi, Maci, Micike, Plútó, Bella, Borisz, Magnus, Zserbó, Sissi, Bubu, Pici, és mások, rengetegen. Csapatnyi létező, kedves barát.
Ha szilveszterkor tovább töröm a fejem, a fogadalmaim listája biztosan terjedelmesebbre sikeredik, ám az álommanók résen voltak, ügyeltek, nehogy túlvállaljam magam. Gondoskodtak róla, hogy elnyomjon a buzgóság, és tompuló tudatomig csak a nagyok újévi ígéreteinek szakadozott foszlányai jussanak el. Talán arra gondoltak, jobb, ha nem hallom, ahogy anya és apa megbeszélik, elnézik a rosszalkodásomat, megbékélnek a különös süketségemmel. Bármekkora vagyok, rendesen porciózzák a kosztomat, hagyják, hogy játsszam a házőrzőt, és segítenek mesélni is…
Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.
