PANKA MESEKÖNYVE

Gumipapucsa hangosan kaffogott, ahogy a kerítés mellett téblábolt. A szomszéd bácsi fújtatott a déli forróságban, de eltökélten keresgélt. A telekhatáron kifeszített dróthálót szinte fallá változtató vadszőlő indái tiltakoztak, amikor botjával újra és újra beszúrt közéjük. Valahogy úgy, mintha utat próbálna törni magának. Panka mégis rejtve maradt az öreg kutató tekintete elől. Csak néhány méterre napozott saját kertjükben, és most kelletlenül kapta össze magát arra az esetre, ha az idős férfi észreveszi.

– Itt nem fér át, Anna. Túl szűk ez a rés egy macskának. És nyomok sincsenek. Pedig, ha Lucifer erre szökött volna, lennének. Látszana a porban – kiabált valahová a háta mögé a szomszéd, és mint kivénhedt indián nyomolvasó, a karalábék közötti kiszáradt földet fürkészte. Megtörölte izzadt homlokát, és bőszárú rövidnadrágja zsebébe gyűrte az addig markában szorongatott, kétes tisztaságú zsebkendőt. Bosszúsan csóválta a fejét, mert minden látszott a veteményes ágyásain, csak éppen a macska nyoma nem. Igaz, egy kiscica nem is hagy nagy nyomokat. Ráadásul a szél meg az eső is teszi a dolgát, és valaki úgyis összejárt mindent a gumipapucsával. Hogy ki lehetett?  

Anna nem túl nagy lelkesedéssel követte. Igazán egy percig sem hitte, hogy édesapja a nyomára bukkanhat Réka cicájának. A nyolcéves unoka második napja siratja elveszett macskáját, és nyomok nem csak a veteményesben, máshol sincsenek. A hőségben ráadásul jobb programot is el tudott volna képzelni az elkóborolt fekete szőrcsomó keresésénél. Azt pedig végképp nem tartotta jó ötletnek, hogy a kert határát jelölő rozsdásodó kerítés alatti lyukakat vizsgálgassák. Meg különben is! Majd hazajön az az állat, ha éhes lesz.

– Szépek a karalábék – próbálta másfelé terelni édesapja figyelmét. Közben unottan fürkészte a vadszőlővel befutatott kerítésen túli szomszéd kertet. Hatalmas növényeket látott. Fejben el is könyvelte, ha ezek között bújik meg a macska, legfeljebb az őszi lombhullásnál veszik észre. Arra pedig nem is gondolt, hogy a bokrok mögött más is lapulhat.

Panka csendben figyelt. Hallotta, ahogy az öregúr méltatlankodik, lánya mennyire nem ért a növényekhez. Mert a karalábé kifejezetten nem lett szép. Sőt, inkább csúnya. A molytetű, a káposztalégy, vagy a lepkelárvák? Ki tudja, melyikük a ludas. Bármelyikük is volt, megtette a magáét. Talán permetezni kellett volna, de kinek van arra ideje? És most még ez a macska is.

– Odanézz! Ott a cica! – váltott dohogásból lelkendezésbe az öregúr. – Milyen szerencse, hogy erre jöttünk – örömködött. – Lucifer! Lucifer! Gyere ide! Cic, cic! Aranyos cica vagy. Szép cica vagy. Hívd már Rékát! Talán ki tudja csalogatni abból a résből. Édes, gyönyörű pici cica! Gyere a papához!

Panka hallotta a futva közeledő kislány lépteit. Szandálja talpa csattogott a házfal tövében húzódó betonjárdán, aztán egy ugrás, és máris szaladt be a karalábék közé. Izgatottan nyújtogatta a nyakát, majd a rövid csendet a csalódottság hangjai váltották fel.

– Ez nem Lucifer! Lucifer fekete, ez pedig egy szürke macska. Sokkal kisebb is. Milyen már a szőre! Jaj, nagypapa! Ez nem Lucifer. – És sírásra görbülő szájjal Réka már ment is. Nem érdekelte az idegen cica. Neki a sajátja kellett.

– Akkor kinek a macskája ez? – horkant fel a nagypapa. – Hogy kerül ide ez a macska? Büdös macska! Hát nem takarodsz innen! Sicc, sicc! Rohadt kóbormacska. Sicc! Sicc! – Jogos felháborodásában még egy lehajlást is megkockáztatott fájós derekával. Felkapott egy méretes kavicsot és a rémült cica felé hajította.

Panka figyelte, ahogy a lesoványodott, szürke, tépett bundájú kis jószág rémülten átszalad a drótháló alatt, a szomszéd szerint a macskák számára túl szűk résen. A meleg eltikkasztotta, ezért a kelleténél lassabban tápászkodott fel. Anya és apa ugyan itthon van, de egy kutyának valahol mégiscsak az a dolga, hogy megvédje portát. És mert ez kutyakötelesség, a törpetacskó fittyet hányva a szomszéd öregúrra, a macska után iramodott a kerten át.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.