Tacsi Tali

Megnéztem a Veszprémi Állatkertet. Szigorúan kívülről, mert bár nyitvatartási időben érkeztünk, be nem mehettem. Előre tudtuk, így lesz, hiszen a szabály az szabály. Látogatóként nincs helyem odabent, amit megértek, mégis sajnálom. Mint minden gyerek, én is kíváncsi vagyok ám, létezik-e a zsiráf, akiről a felnőttek viccelődve azt mondják, „márpedig ilyen állat nincs”. Kenguru, elefánt, orrszarvú, de még szent íbisz sem él felénk, és a zebráról meg a huszármajomról is valószínűleg alapvetően tévesek az elképzeléseim. Egytől-egyig csodálatos lények lehetnek, akikkel szívesen találkoznék, és akik helyett szombaton seregnyi ugyancsak rendkívüli teremtménnyel élveztem a kellemes későnyári időt a Tacsi Talin.

veszprem_final_1.jpg

A tacskók negyedik alkalommal adtak randevút egymásnak most hétvégén a Séd völgyében, a „Kolostorok és Kertek rendezvénytér” területén. Közéjük kérdés nélkül beengedtek. Pedigréigazolást, jegyet senki sem kért, mindenki egy pillantással felmérhette, hogy jó helyen járok, a csapathoz tartozom. A mesés társasághoz, akiknek évente egyszer az igazi mesék szereplői szívesen átengedik néhány órára saját rejteküket. A csillogó víztükrű tavacska és a fecsegve szaladó patak mentén őrtálló fák gyűrűjűben megbúvó bűvös tisztást, ahol a néma romok mellett, a hatalmas sziklák tövében máskor talán a tündérek, manók, sárkányok, varázslók, boszorkányok pihenik ki fáradalmaikat.

Szinte a bőrömön éreztem vendéglátóink jelenlétét, amikor végigsétáltunk a parkból az állatkerthez vezető úton. Biztosra vettem, értékelik, hogy rengetegen eljöttünk, noha szombaton országszerte egymást érték a hasonló rendezvények. Miskolcon például Márczé János, a neves tacskótenyésztő emlékére hirdettek tacsikiállítást, Budapesten pedig Kutyás Piknik címmel tartottak találkozót és vásárt. Igazán nagy volt a csábítás, apáék mégis ragaszkodtak korábbi döntésükhöz, Veszprémet választották, és ezt szerintem helyesen tették. Még akkor is, ha mialatt engem fényképeztek Kittenberger Kálmán szobránál az állatkert bejárata előtt, a Tacsi Talin lement a salsa-bemutató, és anya percekig problémázott, a híres Afrika-kutató vajon tiszteletlenségnek tekintené-e, hogy megnyaltam a hasonmása orrát.

Komolyan nem aggódom, mert a tacskótalálkozón kifejezetten volt igény az ilyesfajta közvetlenkedésre. A legtöbben eleve azért mentünk oda, hogy összedughassuk az orrunkat, rohangálhassunk, játszhassunk. Anna és János viszont ennél többre vágyott, az ifjú pár az esküvői fotózásba is beiktatta a Tacsi Talit. Lejöttek közénk, és sokan összeálltunk velük a csoportképek elkészítéséhez. Percekig kattogtak a fényképezőmasinák, míg végül rám került a sor. A teljes esküvői díszben modellkedő páros megkockáztatott egy önálló sorozatot a társaságomban. Bátrak voltak, hiszen akkor már órák óta a fűben rohangáltam, ám őket az sem zavarta, ha esetleg összepiszkolom a drága ruhájukat, netán szőrszál marad az elegáns szöveten. Ezek után mondanom se kell, egy-egy a fülipuszi simán belefért.

zoo_wedding-fun.jpg

Aligha a fotózással járó macera miatt, de egyelőre nem szántam el magam szorosabb párkapcsolat kialakítására. Pedig, és ezt véletlenül sem a dicsekvés kedvéért mondom, Veszprémben egészen komoly udvarlóm akadt. Kitartóan próbálkozott, és ha rajta múlik, bármi megtörténhetett volna, én viszont inkább az unokatesóimmal mulattam. Happy, Rozi, és On eljöttek Vaszarról, ahogy augusztusban, a velencei Tacsi Pancsin megbeszéltük. Megint együtt bandáztunk, és bevallom, néhány perc alatt el is felejtkeztem az állatkertről, meg a lakóiról. Teljesen kiment a fejemből az egész, így arról se szóltam a társaimnak, kik élnek a közelünkben. Nem az olyan roppant távoli rokonokra gondolok, mint a sivatagi rókák. Nem, számomra a legizgalmasabbnak a szurikáták tűnnek.

Hozzájuk családilag talán semmi közünk, és mégis! Azt mondják, kisebbek nálunk, törpetacskóknál, de van valami megmagyarázhatatlan hasonlóság köztük és köztünk. Abban, ahogy nyújtogatják a nyakukat, figyelnek, és kapkodják a fejüket. Elképzelni nem tudom, mi lehet ez, ám ha valamiért, hát ezért egyszer mindenképp be kell jutnom az állatkertbe. Azt hiszem, a kapun belül kerülésre még mindig több az esélyem, minthogy Dél-Afrikába utazhassak, és ott, ahogy biztos Kittenberger Kálmán is tette, saját otthonukban vehessem szemügyre a szurikátákat. 

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://tacsimese.blog.hu/api/trackback/id/tr4414243323
Nincsenek hozzászólások.

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

Címkék

ajándék (1) család (3) démonok (1) egészség (1) fotózás (1) (1) könyv (2) kutya (10) macska (1) sajtó (1) tacskó (10) tél (1) Címkefelhő