Darázsteszt

Hamarosan kiderül, okos vagyok-e. Tanulok másoktól, ahogy az értelmesebbek, vagy a saját kárukon sem okuló butácskák csapatát erősítem. Hovatartozásom eldöntéséhez nem bajlódnék a neves kutatók intelligenciatesztjeivel, és azt se feszegetném, mire emlékszem az iskolai tananyagból. Egyszerűen nekifutok a darázstesztnek. Kipróbálom, az első kellemetlen élménnyel a hátam mögött meg tudom-e állni, hogy megint tengelyt akasszak a darazsakkal.

img_20180902_192437_1.jpg

Rögtön az elején elárulom, a darázsteszt nevet én találtam ki, de higgyétek el, maga a próba valóságos, és rendkívül veszélyes. Előbb-utóbb a legtöbben átesnek rajta, akarva vagy akaratlanul, így anyáék sem ok nélkül féltenek tőle. Néhány másodperc az egész, mégis az életem múlhat az eredményén. Részint, mert ha meg is úszom a sikertelen vizsgát, a legkevesebb, hogy a szüleim többé talán egy fillért se költenek az iskoláztatásomra. A tudományos karriernek reszeltek, ám szavam nem lehetne. Minek szórnák a pénzüket a képzésemre, ha reménytelen esetnek bizonyulok? Okosabb úgyse leszek, és jobb, ha nyomban beletörődünk, hogy az eszem helyett a helyes pofimmal, meg a jó alakommal kell érvényesülnöm. Az adottságaim megvannak, tehát ez rendben is lenne. Nagyobb baj, hogy a bukásba akár bele is halhatok.

Minden azon múlik, engedek-e az ösztöneimnek, vagy tanulok mások darazsakról összegyűjtött tapasztalataiból, és képes leszek uralkodni magamon. Könnyen meglehet a baj, ha a feltétlen reflexeim győznek, azaz villámgyorsan cselekszem. Egyetlen pofacsattintással elkapom, és lenyelem a provokáció kedvéért közelembe merészkedő, fenyegető fekete-sárga színekben pompázó rovart, aki aztán, útban a gyomrom felé, beleszúrja a fullánkját a nyelvembe vagy a torkomba. Neki kampec, meg alighanem én is azonnali életmentő beavatkozásra szorulok. Valamivel szerencsésebb, ha elvétem a zsákmányt, és a veszedelmes hártyásszárnyú egy rövid összecsapás után menekülőre fogja. Ilyenkor éppen csak megszúr, de tévedtek, ha azt hiszitek, ez afféle feledhető semmiség.

Az első csípésen, azaz a darázstesztre feliratkozáson túl vagyok, és mondhatom, fájdalmasan érintett. A tóparti büfék mellett sétáltunk, amikor az illetékes „ügyintéző” átrepült közvetlenül felettem, és hirtelenjében a harci jelzései ellenére sem ismertem fel benne a veszélyes banditát, akivel anyáék nyár eleje óta riogatnak. Rutinból csaptam oda, ahogy a legyeknek szoktam. Oldalra kaptam a fejem, a tőlem telhető legnagyobbra nyitottam a szám, és hamm, máris zárultak össze a fogaim. Úgy tűnt, minden a papírforma szerint alakul, a szemtelen légtérsértő riadtan kitér, majd továbbrepül. Egy pillanattal később mégis azt éreztem, valami nincs rendjén. A szúrás az orromat érte, és bár nem talált célba, fájt. Annyira mindenképp, hogy hátraugorjak, és megfogadjam, darázsra többé nem támadok.

Anya nem tud a fogadalmamról. Miután meggyőződött róla, hogy komolyabb baj nélkül megúsztam a bemutatkozó találkozást, felkészült a legrosszabb eshetőségre. Arra, hogy együgyű vagyok, és a jövőben is megpróbálom majd elkapni a közelemben repülő kellemetlenkedőket. Darázscsípés esetére a háziorvosomnál beszerezte az életmentő szert. Az apró fiola, benne a titokzatos kotyvalékkal, mindig nálunk van. Útnak se indulunk, ha valahogy elkeveredik. Várhat a bevásárlás, a séta, a vendégség, ki sem tesszük a lábunkat, míg elő nem kerül. A már-már kényszeres óvatosság kellemetlen, ám hazudnék, ha azt mondanám, teljesen indokolatlan.

darazs_to.jpg

Az óvintézkedések igenis szükségesek, mert egyelőre nem vagyok biztos magamban. Elhatároztam ugyan, hogy legközelebb az eszemre hallgatok és azonosítom az ellenfelet, mielőtt támadásba lendülök, de mi van, ha nem leszek elég okos? Ha következő alkalommal is meggondolatlanul odakapok? Erre csak a darázsteszt adhat választ. Készülök is rá nagyon. Fejlesztem a képességeimet, és még a legyekre se rontok rá ész nélkül. Kifigyelem őket, megvárom, amíg leszállnak, elaltatom a gyanakvásukat, és hogy ne vegyenek észre, lehetőség szerint a nap irányából csapok le rájuk. A gyakorlati képzés mellett fejben szintén erősítek. Naponta felidézem a darazsak jellemzőit. Figyelmeztető színeiket, a sajátos hangot, amit közeledéskor, lebegésre váltva hallatnak, meg azt, milyen fájdalmas a szúrásuk.

Sok időm nincs, a darázstesztek szezonjának hamarosan vége. Amint beköszönt a hűvös őszi idő, a darazsak visszavonulnak, és a vizsgák egészen jövő nyárig szünetelnek. Márpedig olyan hosszasan nem akarok várni. Ma is egész délután a teraszon ültem, és a fullánkosok számára vonzó illatot árasztó, kiürült söröspoharak közelében maradtam. Hátha jön egy, és kiderül, meg tudom-e állni, hogy bekapjam. Az igyekezetem azonban hiábavalónak bizonyult, a légtérsértés elmaradt. Vagy csak elkerülte a figyelmemet szunyókálás közben?

Ez sem kizárt, de most, hogy sötétedik, inkább hagyom a morfondírozást és bemegyek a lakásba, mert előbújnak a szúnyogok, akiket igazán utálok. Idegesít a zümmögésük, és a csípésük nemcsak viszket, még betegségeket is terjeszt. Alattomos vérszívó szárnyasok, akikben egyszerre mindjárt két jót is felfedeztem. Őket büntetlenül benyelhetem, és újabb teszthez sem kell nevet találnom.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://tacsimese.blog.hu/api/trackback/id/tr8614208039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

Címkék

ajándék (1) család (3) démonok (1) egészség (1) fotózás (1) (1) könyv (2) kutya (10) macska (1) sajtó (1) tacskó (10) tél (1) Címkefelhő