Zsákos ember

A zsákos ember a nyári reggeleken korán megjelent a tóparti sétányon. Szerette kihasználni a strand nyitása, a hőség érkezése előtti utolsó, hűvösebb perceket. Az időt, amikor még kevés a járókelő, a büfések álmosan készülődnek a vásárlók közelgő ostromára, és a plázson dolgozók a napernyők kipakolásával vannak elfoglalva. Ilyenkor jó, mert senki sem zavarja, de a legfontosabb, hogy a szinte teljesen üres parkolóban szabadon eldöntheti, hol állítja le zárt, jellegtelen furgonját. Felhajthat akár a járdára is, ha pedig végzett, feltűnésmentesen odébbállhat. Piszkos mestersége valamennyi fortélyát ismerte, és most is határozottan látott munkához.

zsakos03fb.jpg

Panka a földet bámulva, elmélázva sétált. Kikerülte az előző délután elejtett fagylalt barnára szikkadt, ragacsos maradványait, és próbálta kitalálni, mi viszi rá az embereket, hogy a néhány méterenként sorakozó szemetesek helyett a sétány díszburkolatát szórják tele szeméttel. Miért van az, hogy amikor kutyák hátrahagynak valamit, azt a rendes gazdáknak illik összeszedniük, a strandolók viszont büntetlenül potyogtathatják el feleslegessé vált holmijaikat? Nyugodtan kikérhetik maguknak, ám ettől még a nyomaik ott vannak mindenütt. Itt egy félig elfogyasztott szendvics pihen, odébb a pad előtt nap szárította kolbászvég kelleti magát. A képet a szétszórt cigarettacsikkek, kiürült öngyújtók, műanyag kanalak, szívószálak, sorsukra hagyott gyerekjátékok, párjukat vesztett strandpapucsok, a homokból előkandikáló ruhadarabok, a fel-feltámadó szélben ide-oda guruló sörös dobozok, törött üvegek teszik teljessé. Ezt is csak fel kell szednie valakinek, és a házirendet hirdető tábla mégis a kutyáknak tiltja a strandolást? Ki érti ezt?

Utolsó pillanatban vette észre az előtte tornyosuló akadályt. Panka megtorpant és feltekintett. Az égi útja elején járó nap elvakította, ezért fejét oldalra billentve szemlélte a kissé kopottas figurát. Első ránézésre a férfi nem tűnt bizalomgerjesztőnek. A cserzett bőrű, borostás arcot tekintélyt parancsoló, szokatlanul tömött bajusz ékesítette. Meg egy, a szemeket eltakaró, színjátszóan tükröződő lencséjű napszemüveg. És az a szag! Hirtelenjében azt sem tudta, mihez is hasonlíthatná. Nagyjából annyira volt csábító, mint egy parton aszalódó haltetem, de a különös buké hagyján. Az igazán ijesztőnek az átható bűz forrása, a hatalmas fekete nejlonzsák látszott, amit a rémisztő idegen a baljában lóbált… Elég egyetlen másodperc, és hopp, bárki eltűnhet benne.

– Szia, picike! Nagyon helyes vagy! – szaladt ki a zsákos ember száján, és szívdobogva ismerte fel, hogy kincset talált a szemétkupacok között. Az apró, törékeny alak megilletődötten állt előtte, és a vakító napfényben hunyorogva, fürkészően méregette csillogó, sötét szemeivel. Ellenállhatatlan volt. Olyan, aki mellett nem mehet el csak úgy, akinek mindenképp a bizalmába kell férkőznie. Leküzdhetetlen késztetést érzett, hogy megsimogathassa, a kezébe foghassa, magához ölelhesse, de a fejében megszólalt a figyelmeztetés: óvatosan! Ha elkapkodja, talán soha többé nem lesz esélye, a csodás kis jelenés, és vele az alkalom egy szempillantás alatt elillan. Felvillantotta legbarátságosabb mosolyát, kínzó derékfájásáról kivételesen tudomást sem véve lehajolt, és lassan előre nyújtotta szabad jobb karját.

Panka összerezzent a reszelős, mély hangtól és ösztönösen hátrébb lépett. Valami azt súgta, ne engedje, hogy a furcsa ismeretlen megérintse. Bármennyire is udvariatlanság elutasítani a kinyújtott kezet, nem szavazott annyi bizalmat a zsákot tartó férfinak, hogy pusztán jólneveltségből belekezdjen a barátkozásba. Zavartan hátrált, biztos támaszt keresett. Tappancsaival addig tapogatózott, amíg megérezte elválaszthatatlan sétálópartnere cipőjének orrát. Megerősítést keresve hátranézett. Belepillantott gazdája szemébe, majd feszített egyet a pórázon, és az idegent kikerülve eliramodott a halsütő irányába. Hátra volt még a reggeli séta nagyobbik része. Ki nem hagyta volna semmiért.

– Aranyos kistacskó. Talán legközelebb meg tudom simogatni – bökte ki mosolyogva a zsákos ember. A távolodó kutya után nézett, majd megviselt, karcos üvegű órájára pillantott. Jó lesz sietni, gondolta, mert ha nem végez időben, és későn pakol fel a kocsira, a végén lekési a szemeteseket az épület mögött. Megragadta az erős, fekete nejlonzsákot, búcsút intett a sétáló párosnak, aztán elindult a következő, ürítésre váró kuka felé.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://tacsimese.blog.hu/api/trackback/id/tr4713702892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

Címkék

ajándék (1) család (3) démonok (1) egészség (1) fotózás (1) (1) könyv (2) kutya (10) macska (1) sajtó (1) tacskó (10) tél (1) Címkefelhő