Kattant

Kattant vagyok. Mindenki mondja, hogy könnyedén elnyerhetném az „Év Takarítója” címet, de ha lenne is ilyen, akkor sem pályáznám meg. Az olyan földi hívságok, mint a díjak, a kitüntetések, nem érdekelnek. Hidegen hagy, milyen jól mutatna a falon egy-egy bekeretezett oklevél, vagy a polcon néhány serleg. Csupa porfogó.takarito.jpg

Hiába próbáltak rábeszélni a nevezésre, szépségversenyen is csak nézőként fordultam meg. Mert mindig azt csinálom, amihez kedvem van, és nem is gondolok vele, milyen szerencsés vagyok, hogy a kedvteléseimnek hódolhatok. Például a takarításnak. Soha egy pillanatra sem éreztem unalmasnak, fárasztónak. Kényszerű feladat, vagy munka? Inkább szórakozás. Ha valami, hát egyedül az zavar, hogy nem juthatok el mindenhova. Hogy vannak helyek, amiket sosem takaríthatok ki.

Aki nézi, beleszédül, ahogy a padlón dolgozom. Látszólag semmiféle rendszer nincs abban, amikor naponta legalább egyszer forgószélként végigsöprök a nappalin, mégis mindig percek alatt végzek. A rusztikus hatású kövezet szinte polírozva csillog a nyomomban, és a bútorok alól is eltűnnek a porcicák. Talán csak a parkettán kell vigyáznom, hogy a nagy rohanás közepette össze ne karcoljam. A matematikában jártas ismerősök próbálták egyenletekkel, függvényekkel leírni kaotikus, mégis rendkívül hatékony mozgásomat, de eredmény nem született. Feladták. Cserébe tőlük származik a lemondó megállapítás: Panka kattant.

És akkor porszívózni még nem is láttak! Pedig úgy igazán ez a kedvenc elfoglaltságom. Bárhova megyünk, ellenállhatatlan vágyat érzek a szétszórt apró mütyürök összeszedésére. Olyan erős ez a szenvedély, hogy mindegy, lakás, étterem, vagy a parti sétány, lehetőség szerint leszegett fejjel vetem bele magam az élvezetekbe. Csak megyek előre öntudatosan, és mellékes, ki mit szól, kit zavarok vele. Lelkesen porszívózok. Legfeljebb akkor nézek fel a morzsák, cigarettacsikkek, eldobált lángosdarabok, fagylaltfoltok és üvegszilánkok világából, amikor beleütközöm valakibe és kerülnöm kell.

Olyankor felpillantok a magasba. Lenyűgöznek a szédítő távlatok. A kék ég, a piszkos szélű felhők, a hatalmas fák, a magas épületek. A szekrény teteje, ahova hiába is szeretnék, se törölgetni, se porszívózni nem juthatok fel soha. A lámpák, amiket a fülledt nyári estéken büntetlenül dönghetnek körül a legyek, a különféle lepkék, szúnyogok. Vagy a mennyezet, ahol bármennyire is elkelne egy pókhálótlanítás, nem vethetem be a tudásomat.

Nem, mert a szekrény teteje és a plafon túl magasan van egy kattant törpetacskónak. Túl magasan egy rövidlábú kölyökkutyának, aki porcicákkal az orrán játékosan szaladgál a lakásban, és lassítás nélkül száguld át a bútorok alatt. És akire a strand mellett vezető úton is folyton rászólnak, hogy ne egye fel a földről a napon aszalódó, ínycsiklandóan büdösödő haldarabkákat.

Ha tetszett, kövesd Panka Mesekönyvét a Facebook oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://tacsimese.blog.hu/api/trackback/id/tr8713702798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

BEKÖSZÖNTŐ

Köszönöm, hogy felütötted a borítót, és belelapoztál Panka Mesekönyvébe! Történeteimből egy törpetacskó életének érdekesebb eseményeit ismerheted meg. Fülipuszi! Panka

Állandó oldalak

süti beállítások módosítása